Az Auchan átlagosan 5,6 százalékkal emeli az áruházi dolgozók alapbérét

Az Auchan Retail Magyarországnál a nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től - tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t.A közlemény szerint a legalacsonyabb belépő alapbér 6,2 százalékos emelés után bruttó 260 000 forint lesz. A márciusi béremelésen túl az áruházi szakértő szintű munkatársaknál a gazdasági célok megvalósulása és az egyéni teljesítmény függvényében az év második felében további béremelést tervez a vállalat, a kétlépcsős emeléssel a béremelésük mértéke elérheti a 7,1 százalékot.

    
A közleményben példaként említik, hogy az Auchannál az árufeltöltő és pénztáros pozíciók mellett számos más szakma is megtalálható; 2021 júliusától egy szakértő szintű pék bruttó jövedelme elérheti a 395 ezer forintot, az online áruházban dolgozó kiszállítói szakértő munkatársé pedig az 514 ezer forintot. Az alapbér-emelésen kívül a vállalat továbbra is biztosítja a bruttó 7600 forint értékű Auchan Cafeteria kártyát és az 5 százalékos vásárlási kedvezményt, valamint fenntartja a kiemelt kockázati élet-, baleset- és betegségbiztosítást, továbbá részvényesi programját, amellyel minden munkatárs élhet. Ezen felül új juttatási elemként a jogszabályi kötelezettségen felül az Auchan a munkavállalók munkába járásának költségeit is jelentősen támogatja - közölték.
   

Az Auchan kiemelte azt is, hogy a járványügyi korlátozásokban előírt 19 órás boltbezárás miatt nem csökkentették sem a munkaóraszámokat, sem a béreket. A közleményben jelezték, hogy az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete közötti bérmegállapodásról szóló többfordulós tárgyalásokon a vállalat többször megújította ajánlatát, de az egyeztetés végül megegyezés nélkül zárult.
    

Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az idei évet jellemző bizonytalan gazdasági környezetben a vállalat egyik legfontosabb feladata a munkahelyek megőrzése. A vállalat eredményessége a munkatársak teljesítményén alapul, így mindenképpen olyan munkahelyet és jövedelmet szeretnének biztosítani számukra, ami a munkaerőpiacon is versenyképes - fejtette ki a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com