Az autópiaci szereplők támogatják a Jedlik-programot

A kormány környezetvédelem iránti elkötelezettségének egyértelmű üzeneteként értékelik az autópiac szereplői a készülő Jedlik Ányos-programot, azonban az elektromos autók magyarországi elterjedésében a különféle kedvezmények és megfelelő töltőállomás-hálózat mellett meghatározónak tartják azt is, hogy milyen áron lehet e-autót, illetve hozzá áramot vásárolni.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a héten jelentette be, hogy intézkedéscsomag készül az elektromos autók elterjedésének támogatására, amelynek keretében adókedvezményekkel, támogatásokkal, parkolási és közlekedési könnyítésekkel ösztönöznék a környezetbarát modellek használatát. A Nemzetgazdasági Minisztérium célja, hogy ehhez 2020-ig körülbelül 68 ezer töltőállomás is létrejöjjön - tette hozzá.

gazdaság-fel31Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: nagyon fontos lépésnek tartják a program kidolgozását, amelyet ők maguk is szorgalmaztak. Emlékeztetett arra, hogy az MGE korábban már javaslatot tett ilyen támogatási rendszerre, és a készülő programhoz is szeretnék szakmai észrevételeiket hozzátenni.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy a program hatására lendületet vehet az e-autók kereskedelme és használata, rámutatott azonban arra, térhódításukat jelenleg még számos probléma nehezíti.

Ezek egyike, hogy az elektromos autók ára a hagyományos üzemanyagot használó modellekhez képest magas, ugyanakkor használhatóságuk több szempontból is korlátozottabb. Ezért átgondolt kedvezményekre van szükség, amelyek kellően ösztönzőek a vevők számára. Hasonlóképpen meghatározó az üzemanyagvételi infrastruktúra megteremtése, valamint az áram ára - hívta fel a figyelmet.

Elmondta azt is, hogy e-autóból jelenleg 2-3 típushoz lehet hozzájutni Magyarországon, a kínálat véleménye szerint bővülni fog az ösztönző program hatására. Magyarországon és Európában elsőként az Opel jelentkezett a mindennapi használatra alkalmas, kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóval, az Amperával. Az MTI-vel a cégnél közölték: üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti az elektromos autók elterjesztését. Rámutattak: a rendkívül környezetbarát, de ma még drága technológia térnyerése jelenleg nem lehetséges állami támogatás nélkül.
Amperából Magyarországon eddig minimális darabszámban értékesítettek, ámbár egyik példánya éppen a környezetvédelmi államtitkárság szolgálati autójaként járja az utakat.

A legnagyobb magyarországi importőr cég, a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria szintén üdvözölte a kormány törekvését a környezetbarát motorizáció támogatására. A Volkswagen AG ugyan azon az állásponton van, hogy az e-autó mint tömegtermék ideje még nem jött el, de szintén rendelkeznek már hibrid-technológiával. A nyáron Magyarországra is megérkezik az e-Golf, majd az Audi3 e-tron - jelezték.
Magyarországon 2010-ben adták át az első elektromos töltőállomást, azóta néhány tízes nagyságrendben nyíltak elektromos autók töltésére alkalmas állomások. Ezekből kilencet működtet az Elmű, amely így akart részt vállalni a környezetbarát közlekedés népszerűsítésében. Ezeknél a kutaknál 2014. végéig ingyen tankolhatnak az elektromos autók.

Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője az MTI-nek elmondta: a kísérleti üzemben működő kutak tapasztalatai azt mutatják, hogy az ingyenes tankolás nem elég ösztönző az e-járművek érzékelhető szaporodásához. Amíg egy középkategóriás e-jármű ára 10 millió forint körül alakul, nem térülhet meg a tulajdonosa számára - mondta.

Meghatározó tényezőnek nevezte az áram árát is. Rámutatott: még nem lehet tudni, hogyan alakítja a kormány a későbbiekben az áram mint üzemanyag árát, miután nem háztartási áramról van szó, és hogyan viszonyul majd ez a többi üzemanyaghoz, terheli-e például jövedéki adó. Boross Norbert jelezte: az Elmű az idén még kilenc töltőállomány nyitását tervezi, ezek kiépítése néhány százezer forinttól több millióig terjed. A kutak fizetőssé tételével a cégnek számlázási és tarifarendszert is ki kell alakítania - tette hozzá.

Az elektromos autók villanymotorral hajtott járművek, amelyeknek fő erényük, hogy szennyezőanyagot nem bocsátanak ki és csöndesek, emiatt a városi közlekedésre rendkívül alkalmasak. Az energiát az autók számára jellemzően újratölthető nikkel-fém hidrid vagy lítium-ion akkumulátorok biztosítják, amelyek viszonylag drágák. Ez az autó árában is megmutatkozik, amely akár 50-80 százalékkal is magasabb lehet, mint egy hasonló kategóriájú hagyományos üzemű járműé. További költséget jelent, hogy akkumulátorának élettartama 3-5 év, tehát cserélni kell.
A jelenlegi e-modellek egy töltéssel átlagosan 100-200 kilométer megtételére képesek. Hátrányuk, hogy feltöltésük időigényes, a töltő típusától függően 1-8 óráig is eltarthat.

forrás.mti

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com