Az AutoWallis a terveit meghaladó rekordnyereséggel zárta 2021-et

Az AutoWallis Csoport saját terveit jelentősen meghaladó nyereséggel zárta a 2021-es évet, a cég árbevétele eközben több mint a duplájára, közel 200 milliárd forintra ugrott, működési hatékonysága jelentősen nőtt - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden.Az MTI-nek küldött közleményben Müllner Zsolt, a gépjármű kereskedelemmel foglalkozó társaság elnöke úgy értékelte, hogy a régió 14 országában jelen lévő csoport rekordévet zárt minden tekintetben az elhúzódó koronavírus-járvány és a chiphiányból eredő gyártói nehézségek ellenére.
    

A nemzetközi beszámolási szabvány (IFRS) szerinti konszolidált adatok alapján az AutoWallis árbevétele 2021-ben 121 százalékkal 195 milliárd forintra nőtt, ami az értékesítés hazai és régiós piaci átlagát meghaladó organikus növekedés mellett a 2020-ban végrehajtott akvizíciós növekedés eredménye. A cég nagykereskedelmi üzletágában 110,9 milliárd forintra (+188 százalékkal), míg a kiskereskedelmi üzletágában 84,1 milliárd forintra nőtt (+69 százalékkal) az árbevétel.
    

A pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 244 százalékkal nőtt, meghaladta a 7,82 milliárd forintot. A vállalat teljes átfogó eredménye az előző évi veszteség után 3,2 milliárd forint lett, így az éves átlagos részvényszámra vetített egy részvényre jutó eredmény 8,95 forint volt tavaly.
    

A költségeken belül az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél kisebb mértékben, 117 százalékkal 167,5 milliárd forintra nőtt, ezzel a fedezet termelése 12,6-ról 14,1 százalékra növekedett. A pozitív trend a hatékony árazási politika eredménye az új és használt autó beszerzése, valamint az értékesítés területén egyaránt.
    

A személyi jellegű ráfordítások 144 százalékos emelkedése egyrészt az átlagbér növekedésének, másrészt az akvizícióknak, fejlesztéseknek köszönhető. A pénzügyi bevételek és ráfordítások értéke 2021-ben 793 millió forint veszteség, ami ugyanakkor az előző évhez képest több mint 400 millió forintos javulás. Müllner Zsolt szerint a tervek megvalósításának fontos lépcsője volt a tavaly végrehajtott intézményi és a magyar tőzsdén 10 éve nem látott méretű lakossági részvényjegyzés, amelyek során összesen 10 milliárd forintot vontak be újabb akvizíciók, fejlesztések finanszírozására a korábban kibocsátott 10 milliárd forint értékű kötvényeken túl.
    

Az AutoWallis terve, hogy 2025-re árbevétele a tavalyi több mint duplájára, 400 milliárd forint fölé nőjön, míg az EBITDA 14 milliárd forint fölé emelkedjen. Müllner Zsolt közölte: a cég jó úton halad a stratégia megvalósításában, amit a jelenlegi gazdasági, üzleti bizonytalanságok ellenére is megvalósíthatónak tartanak. Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója elmondta: a menedzsment szerint az eredményességet legjobban bemutató EBITDA az előző évi közel három és félszeresére, 7,8 milliárd forintra ugrott, ami jelentősen meghaladja a tavaly frissített stratégiában előre jelzett 5,5-6,2 milliárd forintos értéket.
    

A növekedési tervek megvalósításához szükséges forrásokkal a társaság rendelkezik, amelyhez fel kívánják használni a tavaly képződött nyereséget is, így a teljes átfogó éves nyereségből és eredménytartalékból, valamint a leánycégektől várt osztalékokból 2021-ben képződő 1,4 milliárd forintos osztalékalapból az igazgatóság nem javasolja osztalék kifizetését - közölte.
    

A jelenlegi információk alapján az orosz-ukrán háborúnak, illetve az Oroszországra kivetett gazdasági szankcióknak egyelőre közvetlen hatása nincs a csoport gazdálkodására, mivel oroszországi és ukrajnai érintettsége nincs. Továbbá 16 márkát képvisel, így tevékenysége diverzifikált, válságálló - olvasható a vállalat közleményében.
    

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett vállalat részvényei 113 forinton zártak hétfőn, a papír 91 forint éves minimumot, és 135 forint éves maximumot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com