Az AutoWallis portugál partnerrel vásárolja fel a Renault Hungáriát

Az AutoWallis Nyrt. a portugál Salvador Caetano csoporttal közösen vásárolja fel a Renault Hungária Kft-t, ezzel megszerzi a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos importőri jogát Magyarországon - tájékoztatta a tőzsdén jegyzett vállalat csütörtökön az MTI-t.Renault Hungária árbevétele  70,3 milliárd forint volt tavaly. A közleményben ismertették: a tranzakció versenyhivatali jóváhagyását követően, várhatóan július 1-től kerülhetnek a márkák importőri jogai az AutoWallishoz és partneréhez. A megállapodás alapján az AutoWallis és a Salvador Caetano csoport 50-50 százalékos részesedéssel AutoWallis Caetano néven létrehoz egy új vállalatot, mely végrehajtja a felvásárlást.
    

Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt.

vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a vállalat a három márkán kívül más területeken önállóan folytatja a növekedését, akvizícióit és stratégiájának megvalósítását. A Renault Hungária felvásárlásának módja különleges nem csak a magyar, hanem az egész európai piacon is, hiszen két olyan vállalat stratégiai együttműködésén alapul, melyek azonos iparágban dolgoznak, de eltérő földrajzi környezetben, így nem közvetlen versenytársai egymásnak - jegyezte meg.
    

Az AutoWallis a régió 14 országában, míg a portugál Salvador Caetano elsősorban az ibériai félszigeten, Dél-Amerikában és Afrikában rendelkezik tapasztalatokkal az autókereskedelem területén - olvasható a közleményben. A Renault Hungária 2021-ben 8139 darab Dacia járművet értékesített, amely ezzel a 7. legnagyobb márka volt a magyar piacon, míg Renaultból 5207 darab fogyott.
    

Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzik; szerdán a társaság papírjai 105 forinton zártak, az elmúlt egy évben a legmagasabb értékük 135 forint volt, a legalacsonyabb 91 forint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com