Az egységes európai e-aláírásról is tárgyal az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa Budapesten

Az egységes európai e-aláírásról is tárgyal az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE) közgyűlésén, amelyet szeptember 16-17-én tartanak Budapesten 26 ország delegáltjainak részvételével - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara csütörtökön az MTI-vel.Az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsát 1993-ban alapították Brüsszelben, feladata a közjegyzőség európai uniós érdekképviseletén túl, hogy fórumot teremtsen az új fejlesztések bemutatásának és bevezetésének. A több mint 40 ezer európai közjegyzőt képviselő szervezet 2021-ben magyar elnökség alatt működik, elnöke Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke - ismertetik a közleményben.
    

Hangsúlyozzák, a magyar elnökség egyik kiemelt célja az egységes, minden tagállam által elfogadott, európai elektronikus aláírás megteremtése, valamint a tisztán elektronikus közjegyzői okiratok elterjesztése. A találkozó legfőbb témáit a magyar elnökség által is kiemelten kezelt több éves projektek képezik. A magyar elnökség célja, hogy a digitalizáció és a technológia adta lehetőségeket minél szélesebb körben ki tudják aknázni a közjegyzői munka során. Külön vizsgálják a blockchain alapú adattárolás, a mesterséges intelligencia és a smart (okos) szerződések alkalmazásának lehetőségeit.
    

Tóth Ádám, a CNUE elnöke a közlemény szerint elmondta: szeretnék, ha az Európai Unióban a jövőben bevezetni tervezett egységes európai személyazonosító okmány már úgy készülhetne, hogy ahhoz egységes európai e-aláírás is tartozna. Ezáltal az egyik tagállam e-aláírással rendelkező állampolgára egyszerűen alá tudna írni egy más országban készült okiratot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com