Az elemzők 15 százalékosnál nagyobb építőipari növekedést várnak az idei évre

A tavalyi magas bázis ellenére idén is legalább 15 százalékos termelésnövekedést várnak az építőipartól az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a KSH reggel kiadott első féléves jelentését kommentálták. A kedvezményes áfakulcs megszüntetése és a munkaerőhelyzet azonban hosszabb távon korlátozza az ágazat növekedési kilátásait.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint júniusban az építőipari termelés 28,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, az első fél évben 19,1 százalékos volt az építőipari termelés növekedése az előző év azonos időszakához mérve.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 62,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, bár az új szerződések volumene júniusban mindössze 0,6 százalékkal emelkedett, az épületek építésére kötött új szerződések 12,1 százalékkal elmaradtak a tavaly júniusiaktól.

    
Horváth András, a Takarékbank elemzője kommentárjában kiemelte, hogy a nyár elejére visszatért az építőipar robosztus növekedése, és az irodák és lakóingatlanok átadásának felfutásával a következő másfél évben az ütem még fokozódhat is. Azután viszont a lakásépítések jelentős lassulására lehet számítani, mivel a jelenleg érvényes kedvezményes áfa 2019 utáni visszaemelése jelentős érvágás lesz a beruházóknak, és már most is csökkenést mutat az építési engedélyek száma.
    

A Takarékban 15 százalék fölötti építőipari növekedésre számít ebben az évben. A kivitelezői kapacitáshiány továbbra is jelentősen megnehezíti a rendelésállomány folyamatos teljesítését, jelentős csúszásokat szenved szinte minden építkezés, jegyezte meg Horváth András. Piaci becslések szerint ideális esetben 25 ezer körüli új lakás átadása valósulhat meg ebben az évben, ami elmarad a lakásállományhoz mérten ideálisnak tekintett éves 40 ezres számtól. A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is jelentős probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, de ennek a bővülésnek a jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését.
    

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a legfrissebb adatok illeszkednek az eddigi trendbe és jól látszik, hogy továbbra is emelkedőn van az építőipar. A szerződésállomány júniusi adatai megerősítik azt is, hogy a beruházók és a kivitelezők a meglévő megbízásaikra koncentrálnak és újabb munkákat csak óvatosan vállalnak. Az építőipari fellendülés egyre magasabb árak mellett folytatódott, ezt mutatja, hogy a második negyedévben az építőipari termelői árak 9 százalékkal nőttek.
    

Németh Dávid szerint a következő időszakban a lakásfejlesztések, kereskedelmi ingatlanok, irodaházak építése, valamint az uniós forrásokon alapuló egyéb építmények fejlesztése, köztük út-, vasútépítések húzhatják majd az építőipart. A mostani kilátások szerint 15 és 20 százalék közötti növekedésre lehet képes a szektor - becsülte a K&H bank vezető elemzője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com