Az Elműnél 16, az Émásznál 9 milliárd forint osztalékra tett javaslatot az igazgatóság

A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. igazgatósága 16 milliárd 97 millió forintos osztalék kifizetésére tett javaslatot az eredménytartalékból a társaság március 21-én tartandó közgyűlésén. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. igazgatósága pedig 8 milliárd 999 millió forintos osztalékra tett javaslatot a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett előterjesztés szerint.

elmu (1)Az Elmű igazgatósága javaslata szerint az osztalék mértéke részvényenként 2650 forintnak felel meg. Elfogadásra javasolják a közgyűlésnek azt is, hogy a 2013-as beszámoló mérlegfőösszegét 273 milliárd 174 millió forintban rögzítsék, továbbá határoznának az eredménykimutatás alapján az adózás utáni eredményről is, ami 29 milliárd 880 millió forint veszteség.

Ez az eredménytartalékot csökkenti.

Az Émász szintén március 21-én tartja éves rendes közgyűlését, az igazgatóság összesen közel 9 milliárd forintos osztalékot javasol, ami részvényenként 2950 forintnak felel meg. A tavalyi éves beszámoló mérlegfőösszegét 117 milliárd 916 millió forintban határoznák meg, míg az eredménykimutatás után az adózott eredményt 3 milliárd 917 millió forintban rögzítenék.

Mindkét társaság közgyűlésén személyi kérdésekről is döntenek majd. Maria-Theresia Elisabeth Thiell igazgatósági tagságát október 1-jei hatállyal további három évre; Kövesdi Zoltánét május 1-jei hatállyal egy évre; Hans Günter Hogg mandátumát pedig július 1-jei hatállyal három évre hosszabbítanák meg, mind az Elműnél, mind az Émásznál. Emellett mindkét társaság felügyelőbizottságában Martin Konermann április 25-től, Martin Herrmann pedig április 14-től további három-három évig lenne tag; a március 21-i hatállyal lemondott Hermann Lüschen helyére pedig Marc Wolpensingert javasolják, három éves időtartamra.

Az Émász felügyelőbizottsági tagságáról lemondott Gembiczki Tibor munkavállalói küldött, az ő utódját még nem nevezték meg. A leendő tagot ugyancsak három évre választják. Boross Norbert szóvivő múlt héten közölte, hogy a tervezettnél két héttel korábban tartja éves közgyűlését az Elmű és az Émász. Indoklása szerint azért tartják korábban a közgyűlést, hogy a részvényesek eleget tudjanak tenni az állampolgári kötelezettségeiknek, és április hatodikán szavazni menjenek, ne közgyűlésen kelljen megjelenniük.

Korábban a Napi Gazdaság arról írt, hogy egyes vélemények szerint a korai időponttal biztosíthatja a két áramszolgáltató, hogy április elejéig, a választásokig kifizethesse osztalékát. Giró-Szász András kormányszóvivő erre reagálva azt mondta: a kormány megdöbbentőnek tartja, hogy egyes közműszolgáltatóknál a vagyonfelértékeléssel, valamint az osztalékkifizetés időpontjának előrehozásával pénzkimentési akció zajlik.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) múlt pénteken előrehozott adatbekérést kezdeményezett az Elmű-Émász előrehozott éves közgyűlésével összefüggésben; tájékoztatásuk szerint ennek célja az érintett társaságok gazdasági helyzetének és jövedelmezőségének vizsgálata, különös tekintettel az ellátásbiztonságot garantáló zavartalan működéshez szükséges felelős gazdálkodás feltételeire.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com