Az eMAG kuponos akciója túlteljesítette a GVH felé vállaltakat

A 3 ezer forintos kuponokat a tervezett 1 milliárd forint helyett 1,1 milliárd forint értékben váltották be az ügyfelek az eMAG-nál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közreműködésével megvalósult akció keretében - közölte az online kereskedő pénteken az MTI-vel.A sajtóközleményből kiderül, hogy az utalványokat a vállalat a GVH-val 2021 májusában kötött megállapodása keretében küldte ki azoknak az ügyfeleknek, akik az előző 12 hónapban bármilyen értékben a kereskedőtől vásároltak. A kuponokat 6 hónapig lehetett beváltani legalább bruttó 10 ezer forintos kosárérték elérése esetén; tavaly június eleje és december közepe között összesen 350 ezer ügyfél élt a lehetőséggel - ismertették.
    

Várkonyi Balázs, az eMAG-Extreme Digital ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a kuponok 68 százalékát a társaságuk által forgalmazott termékek vásárlásakor vették igénybe ügyfeleik, a fennmaradó 32 százalékot viszont az eMAG Marketplace platformján árusító kereskedőknél váltották be a vásárlók.
   

"Az utalványok felhasználása közel kétmilliárd forintos forgalmat generált a termékeiket piacterünkön értékesítő társaságoknak, így számos hazai kis- és középvállalatnak" - kommentálta az eredményeket. A közleményben arra is kitértek, hogy a vállalat a GVH-nak tett vállalása keretében indította el a Marketplace platformján az Értékesíts hazait az eMAG-on! programját. Ennek keretében a vállalat hazai kis- és középvállalkozásokat támogat 3 hónap jutalékmentes, és további 3 hónap 50 százalék jutalékkedvezménnyel való értékesítéssel.
    

A programhoz mostanáig 125 hazai kisvállalkozás jelezte csatlakozási szándékát, 90 százalékuk kézműves termékek előállításával foglalkozik, 7 százalékuk pedig elektronikai termékeket értékesít - tájékoztattak. A vállalat egyéb kampányokkal is segíti a piacterén értékesítő partnereket: eMAG Academy néven például e-kereskedelmi online tananyagot bocsátott a partnerek rendelkezésére - hívták fel rá a figyelmet. Azok a kereskedők, amelyek képviselői a tananyagon alapuló tesztet sikeresen kitöltötték, 3 hónapig ugyancsak jutalékmentesen, és 50 százalékos jutalékkedvezménnyel értékesíthették termékeiket a Marketplace-en - fűzték hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com