Az EP elfogadta a magasan képzett, unión kívüli munkavállalók alkalmazását lehetővé tevő kék kártya reformját

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Parlament (EP) elfogadta a magasan képzett, unión kívüli munkavállalók alkalmazásához szükséges kék kártya reformját, amely rugalmassága révén - véleményük szerint - segít az egyes kulcságazatokban tapasztalható munkaerőhiány csökkentésében.Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 556 szavazattal, 105 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott, szabályok értelmében az unión kívüli országokból érkező jelentkezőknek munkaszerződést vagy legalább hat hónapig érvényes munkáltatói ajánlatot kell bemutatniuk, illetve bizonyítaniuk kell a végzettségüket vagy szakmai tudásukat, a jelenleg érvényes egyéves szerződés vagy egy évig érvényes ajánlat helyett.
    

A fizetésre vonatkozó határt az adott tagország éves bruttó átlagfizetésének legalább 100, legfeljebb 160 százalékára szállították le, korábban az alsó határ 150 százalék volt felső határ nélkül. A nemzetközi védelemre jogosultak is jelentkezhetnek kék kártyáért azzal a feltétellel, hogy nem abban a tagállamban teszik, ahol a menekült- vagy egyéb védett státuszt megkapták. Bizonyos típusú szakmai tudást megfelelő munkatapasztalattal is igazolni lehet majd, például olyan területeken, mint az informatikai vagy kommunikációs technológia.
    

Az uniós kék kártya birtokosai a kártyát kiadó országban eltöltött legalább egy év után szabadon átköltözhetnek egy másik tagországba. Gyorsabb lesz a családegyesítési folyamat, és a családtagok is gyorsabban elkezdhetnek dolgozni. Az uniós kék kártyáról szóló irányelv 2009 óta van érvényben. Az EU szerint a rendszer azért szorult reformra, mert nem vonzott elégendő munkaerőt Európába.
   

Az EP elfogadását követően az Európai Unió Tanácsának jóváhagyása szükséges. Ezt követően a tagállamoknak két év áll rendelkezésre ahhoz, hogy saját jogszabályaikat összhangba hozzák az irányelvvel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com