Az EP támogatta az EU-Szingapúr közötti szabadkereskedelmi megállapodást

Az Európai Parlament (EP) támogatta az Európai Unió és Szingapúr közötti szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodást, amely öt éven belül minden vámot eltöröl, valamint munkavállalói jogok védelmét és környezetvédelemi szabályokat is rögzít - közölte az uniós parlament szerdán.Az EP strasbourgi plenáris ülésén 425 szavazattal, 186 ellenszavazat és 41 tartózkodás mellett elfogadott megállapodás liberalizálja a szolgáltatások kereskedelmét, megnyitja Szingapúr közbeszerzési piacát az európai vállalatok, többek között a vasúti beruházások iránt érdeklődő cégek előtt és védelmet nyújt az olyan különleges európai termékeknek, mint például Magyarországról a szegedi téliszalámi, vagy a tokaji bor.

    
Mint közölték, a szabadkereskedelmi megállapodás az első az unió és egy, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségében (ASEAN) tag ország között, ezért a szerződés a térséggel kötendő további megállapodások mintájául is szolgál. A döntést magyarázó állásfoglalásban a képviselők leszögezték, ez a tény különösen annak fényében fontos, hogy az unió kereskedelmi partnerként többé nem támaszkodhat az Egyesült Államokra.
   

Az elfogadott beruházásvédelmi megállapodás az államok és beruházók közötti vitás ügyeket független bíróságok révén kívánja megoldani. Tizenhárom olyan, a tagállamok és Szingapúr között korábban aláírt kétoldalú szerződést vált fel, amelyek problematikus  megoldást tartalmaznak az ilyen viták rendezésére. A szabadkereskedelmi megállapodás két hónappal azután lép hatályba, hogy az Európai Unió Tanácsa véglegesen elfogadta.
    

Szingapúr az Európai Unió egyik legjelentősebb kereskedelmi partnere a délkelet-ázsiai régióban, amely az unió és a régió közötti kereskedelem harmadát, a kétoldalú beruházásoknak pedig kétharmadát adja. Tízezernél is több európai vállalat Szingapúrban tartja fenn regionális irodáját.


(Forrás. MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com