Az építőipari cégek felének nőtt az árbevétele az idén

A magyar építőipari cégek felének nőtt az árbevétele idén az első fél évben, árbevétel-arányos jövedelmezőségük azonban 3 százalék alatt maradt - derült ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 vállalkozás megkérdezésével készített felméréséből.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott tájékoztatás szerint a válaszadók ugyanakkor arra számítanak, hogy a következő időszakban javulni fog a jövedelmezőségük.

evosz

A válaszadók átlagosan 5 százalékos béremelésről számoltak be az idei évre, azonban az ágazati átlagbér így is a nemzetgazdasági átlag alatt marad. A vállalkozások harmada számol a jövőben létszámbővítéssel, az építőipari termelés növekedésében bízva.

Enyhén nőtt a magánrendelések aránya az összes szerződésen belül a korábbi felmérésekhez képest - derült ki a válaszokból. A cégek harmada számít arra, hogy a következő fél évben szinten marad vagy enyhén nő a szerződésállomány, azonban még így is minden második cégnél 50 százalék körüli marad a kapacitáskihasználtság. Összességében az építési vállalkozások a szerződésállomány további csökkenését valószínűsítik.

A válaszadók fele szerint nehezítik az üzletvitelt az élőmunkához kötődő magas adó- és társadalombiztosítási terhek, míg a gazdasági szabályozás sűrű változása minden harmadik vállalkozásnak okoz nehézséget.

Az adminisztrációs terhek megszaporodása is hátráltatja az üzletet, példaként az áfa-bevallások növekvő adatigényét, az ekáer-rendszer bevezetését, az elektronikus építési napló vezetését, valamint a szakhatósági egyeztetések körülményességét említették.

Ezek az akadályok a válaszadók szerint csökkenni fognak az új közbeszerzési törvény ősszel hatályba lépő módosításai, valamint a kormányzat építésügyet is érintő szabályozási szándékának köszönhetően.
A megrendelők késedelmes fizetése is jelentősen hátráltatja az üzletmenetet, a cégeknél a kiszámlázott árbevételnek átlagosan 20 százaléka szerepel a kintlévőségek között, ezek zömében behajthatónak minősülnek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com