Az építőipari fellendülés az év második felében várható szakértők szerint

Az építőipar tavalyi stagnálása után az idei év második felében számítanak a szektor fellendülésére az MTI-nek nyilatkozó szakértők.houseA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint tavaly novemberben az építőipari termelés volumene 0,2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, 2015 első tizenegy hónapjában az építőipari termelés 2,8 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a rendelésállomány drasztikus csökkenése előrevetítette az építőipar teljesítményének visszaesését. Hozzátette: az eddigi adatok szerint az ágazat teljesítménye 2015-ben stagnálhatott, az éves kibocsátás 2100 milliárd forint körül lehet, 2014-hez hasonlóan.

Koji László szerint látni kell azt is, hogy az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene továbbra is elmaradt az egy évvel korábbitól, majdnem 47 százalékkal. Kiemelte ugyanakkor, hogy trendforduló van kibontakozóban: míg az elmúlt két-három évben a mélyépítés, útépítés, vasútépítés, az úgynevezett egyéb építmények ágazat területén volt dinamikus növekedés, 2016-ban arra lehet számítani, hogy a növekedés az épületek építésénél lesz.

Ez alatt az egészségügyi, oktatási és sportlétesítmények vagy közintézmények építését és rekonstrukcióját kell érteni - tette hozzá. Az ÉVOSZ elnöke szerint a kormány új otthonteremtési programja és lakástámogatási rendszere az idei év második felében hozhat érzékelhető növekedést az építőipari kivitelezőknek, valamint 2017-ben az új lakóingatlanok számának emelkedésében éreztetheti hatását.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a megrendelés-állomány korábbi zsugorodása miatt az ágazat növekedésének novemberi megtorpanása nem számít meglepetésnek. Az egyéb építmények ágazat zsugorodása az út- és vasútfelújítás munkálatok kifutásával áll összefüggésben, míg az ipari épületek építése megugrott. Ez kedvező jel a negyedik negyedéves beruházásra vonatkozóan - vélekedett.

Az elemző pozitívnak nevezte, hogy az új megrendelések volumene ismét emelkedni tudott, ami a sportlétesítmények, oktatási, illetve ipari épületekre kötött nagy értékű szerződések felfutásának köszönhető.
Véleménye szerint az idei év első fele még nem lesz túl erős az építőipar számára, sőt várhatóan csökken a termelés, de a harmadik negyedévtől ismételten emelkedő trend bontakozhat ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com