Az érdekképviseletek szerint nem volt elég idő felkészülni az e-útdíjra

e-útdíjA fuvarozóknak nem volt elegendő idejük felkészüli az e-útdíj július elsejei bevezetésére - tolmácsolta három szakmai szervezet álláspontját Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkára a témában a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában rendezett fórumon pénteken.

A főtitkár szerint a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége is úgy véli, hogy mivel ezekben a vállalkozásokban nincs több tartalék, az e-útdíjat ezért a szállítási vállalkozók kénytelenek lesznek áthárítani a megbízókra, akik pedig nagy valószínűséggel ezt megjelenítik majd az áraikban.

Karmos Gábor felidézte: a magyar kormánnyal kötött megállapodás értelmében Magyarországon a gépjárműadót az uniós mérték minimumára csökkentik a légrugós járművek esetében, az iparűzési adóban érvényesíteni lehet az e-útdíjat, novemberben ismét tárgyalnak a témáról és a szükséges korrekciókat végrehajtják. Az ágazatnak a versenyképesség megtartására tett intézkedéseit fenntartja a kormányzat, valamint július elsejéig kidolgoznak egy kedvező támogatási rendszert. Utóbbira azért van szükség a főtitkár szerint, mert az e-útdíjat előre kell fizetni, miközben a fuvarozóknak jó esetben 30, de inkább 60-90 nap alatt fizetnek a megbízók.

Karmos Gábor úgy vélte, a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre bevezetendő e-útdíj július elsejével nem fog zavartalanul elindulni. Jóllehet a rendelet az útdíjról és a bírságról megjelent, térkép is készült az érintett útvonalakról, ám több jogszabályon még dolgoznak a minisztériumok.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a témában a három érdekképviselet honlapján megjelennek a friss információk.
Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium e-útdíj projektjének szakmai szóvivője ismertette az e-útdíjjal kapcsolatos tudnivalókat, amelyeket a www.hu-go.hu weboldalon is el lehet érni, s ezen az oldalon június 20-ától regisztrálhatnak is az érintettek. A regisztrációval egyszerűbb és gyorsabb az ügyintézés - mondta.

Tájékoztatása szerint 6513 kilométernyi úton kell e-útdíjat fizetniük a 3,5 tonnánál nehezebb járműveknek, ez alól a buszok és a D1 kategóriába tartozó járművek kivételek.
A fizetést önbevallással kell teljesíteni, amit jelentősen megkönnyít a műholdas flottakövető rendszer használata, de ez nem feltétel. Az egynapos használatra úgynevezett viszonylati jegy is váltható - ismertette a szóvivő.

Megjegyezte: a díj megfizetése elkerülhetetlen, mivel 75 fix berendezés és 100 mobil jármű ellenőrzi ezt. Elmulasztása esetén közigazgatási bírságot kell fizetni, ami augusztus végégig 80-110, szeptembertől pedig 140-165 ezer forint.
Farkas Károly, az I-Cell Kft., az e-útdíj rendszert kidolgozó cég operatív vezetője ismertetőjében megjegyezte: a hazai fuvarozók zömének van flottakövető rendszere, a GPS-szolgáltatóknak pedig informálódniuk kell, hogy mi a teendőjük az e-útdíjjal kapcsolatban.
Hozzátette: a magyar vállalkozóknak 98 százalékos a fizetési hajlandósága, míg a külföldieké jóval alacsonyabb, ezért állítottak fel szigorú ellenőrzési rendszert. A külföldieket az országhatáron megállíthatják és a rendőrök visszatarthatják, amíg a díjat, illetve a büntetést meg nem fizetik.

Farkas Károly kiemelte: bár a május végi döntéstől rövid idő állt rendelkezésre, az infrastruktúra rendelkezésre áll a július elsejei induláshoz, az egyedülálló hardver és szoftver pedig garantálja, hogy a megnövekedett regisztrációs igényt is gond nélkül kielégítsék.
Azon vállalkozásoknak, amelyek úgy döntenek, hogy bevallási közreműködővel teljesítik kötelezettségüket és még nincs flottakövető rendszerük, az érdekképviselet segít megtalálni a legolcsóbb partnert. Karmos Gábor szerint a fedélzeti eszköz ára negyvenezer forint alatt lesz.
Az érdekképviseletek és Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az ország 19 városában tart hasonló rendezvényeket, a veszprémi a harmadik állomás volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com