Az Erste Bank hat fiókját zárja be az idén

Az Erste Bank Hungary Zrt. hat kisebb bankfiókjának bezárásáról döntött, egyúttal idén további kilenc fiók fejlesztését tervezi - közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

ersteA hitelintézet közlése szerint a balatonfüredi fiók, a berettyóújfalui fiók, a lenti fiók, illetve a budapesti Bosnyák téri fiók, a Törökvész úti fiók, a budafoki Kossuth utcai fiók működését szüntetik meg.

Az Erste közölte azt is: ezzel párhuzamosan új fiókok helyszíneit és a bővítési lehetőségeket is vizsgálják.
A bank az érintett ügyfeleket levélben értesíti majd arról, hogy mely fiókok veszik át a most megszűnők helyét 2014.

június 30-ától.

Az Erste Bank a két éve megkezdett üzleti átalakítási programjával összhangban idén is folytatja az optimalizálást, melynek keretén belül 2013. eleje óta 1,7 milliárd forintot fordított a hálózat fejlesztésére és modernizálására.

A bank közölte: elkötelezett amellett, hogy ügyfeleit minél hatékonyabb módon szolgálja ki, és ennek része a fiókhálózat újragondolása és annak átszervezése is. A racionalizálási folyamatban figyelembe veszik például a rentabilitást és a helyi piaci potenciált.

Kitértek arra: az Erste az ügyfélszám, a fiók- és a bankautomaták (ATM-ek) száma alapján továbbra is a három legnagyobb szereplő egyike a magyar bankpiacon. A pénzintézet célkitűzése az, hogy középtávon piacvezető szerepet érjen el a digitális (elektronikus) banki szolgáltatások terén is.

Ennek érdekében 2013. folyamán a bank megújította a ma már több mint 400 ezer ügyfelet kiszolgáló netbanki szolgáltatását, amelyen keresztül az ügyelek havi szinten 570 ezer, azaz évi közel hétmillió tranzakciót hajtanak végre - közölte a bank a BÉT honlapján.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com