Az EU rendeletet fogadott el a nem biztonságos áruk piaci felügyeletéről

Az Európai Unió Tanácsa piacfelügyeletet megerősítő rendeletet fogadott el annak érdekében, hogy csak olyan termékek kerülhessenek a piacra, amelyek biztonságosak és megfelelnek az uniós jogi szabályozásnak - közölte az uniós tanács pénteken.A tájékoztatás szerint a rendelet az uniós szabályok betartatását is megszigorítja, az uniós piacra kerülő termékek iránti fogyasztói bizalom erősítése érdekében. Mint közölték, az új szabályok biztosítják, hogy az egységes piacon forgalomba kerülő termékek - ideértve az elektronikus kereskedelmi forgalomba kerülő termékeket is - megfeleljenek az Európai Unióban érvényben lévő magas szintű közös szabályoknak, rendelkezzenek a megfelelő tanúsítvánnyal, és teljesítsék a rájuk vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokat. Rendelkeznek az áruk szabad mozgásáról, a fogyasztóvédelemről és annak biztosításáról, hogy a szabad versenyben valamennyi gazdasági szereplő egyenlő feltételek mellett vehessen részt.

    
A rendelet továbbá elősegíti a tagállamok piacfelügyeleti hatóságai által közösen végrehajtott fellépéseket. Az érintett hatóságok és az Európai Bizottság közötti információcsere javítása érdekében digitális munkafolyamatot vezet be, valamint megerősíti a jogi keretet az egységes piacra belépő termékek ellenőrzéséhez, illetve a piacfelügyeleti hatóságok és a vámhatóságok közötti jobb együttműködéshez. Az elfogadott rendelet kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba, és a hatálybalépésének napjától lesz alkalmazandó. Egyes rendelkezéseket azonban csak 2021. január 1-jétől kell majd alkalmazni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com