Az EU szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodást ír alá Szingapúrral

Az uniós Külügyi Tanács határozatot fogadott el szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi megállapodás aláírásáról Szingapúrral - közölte az uniós tanács hétfőn.A tájékoztatás szerint a határozat elfogadása lehetővé teszi, hogy az EU és Szingapúr várhatóan október 19-én, az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) alkalmával Brüsszelben aláírja mindkét megállapodást, valamint egy partnerségi és együttműködési megállapodást.

    
Mint közölték a kereskedelmi és beruházási megállapodás az első olyan kétoldalú egyezmény lesz, amely az EU és a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) egyik tagállama között jön létre. Az EU az ASEAN-nal folytatott áru- és szolgáltatáskereskedelmének közel egyharmadát Szingapúrral bonyolítja le. A kétoldalú árukereskedelem értéke 2017-ben 53,3 milliárd euró volt. Az EU 33,16 milliárd euró értékben exportált elsősorban gépkocsikat és gépeket, az import pedig 20,14 milliárd eurót tett ki, főleg vegyipari termékek és gyógyszerek formájában.
    

A tanács sajtószolgálatának tájékoztatása szerint szinte az összes EU-ból érkező áru már a megállapodás megkötését megelőzően is vám nélkül kerülhetett a szingapúri piacra. A szabadkereskedelmi megállapodással most a még meglévő vámok is megszűnnek, termékkategóriáktól függően három-öt éven belül. A megállapodás felszámolja a technikai és a nem vámjellegű akadályokat is azáltal, hogy például az elektronika, a gyógyszeripar és a gépjárműalkatrészek területén elismeri az uniós szabványokat és biztonsági vizsgálatokat. Az unióba behozott halászati és feldolgozott mezőgazdasági termékek esetében néhány vámtétel azonban továbbra is fennmarad.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com