Az euróövezetben csökkent, az EU-ban stagnált munkanélküliség októberben

Októberben csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és stagnált az EU-ban.Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) pénteken azt közölte, hogy az euróövezet 19 tagállamában a szezonális kiigazítással számolt októberi munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt, alacsonyabb a szeptemberi 7,6 százaléknál és a tavaly októberi 8 százaléknál.

    
Elemzők is 7,5 százalékos októberi értékre számítottak. Az Európai Unió 28 tagállamában 6,3 százalék volt az októberi munkanélküliségi ráta, ötödik hónapja áll ezen a szinten. Tavaly októberben a mutató magasabb, 6,7 százalék volt. Októberben 15 millió 583 ezren voltak munka nélkül az Európai Unióban, ebből 12 millió 334 ezren az euróövezet tagországaiban. A szeptemberivel összevetve a munkanélküliek száma az EU-ban 29 ezerrel, az euróövezetben pedig 31 ezerrel csökkent.
    

A tavaly októberivel összevetve az EU-ban 939 ezerrel, az euróövezetben pedig 761 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. A szeptemberi adatsor nem teljes. Észtországból, Görögországból, Magyarországról és Nagy-Britanniából még nem érkeztek meg az adatok. A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát októberben Csehországban regisztrálták, 2,2 százalékosat, majd Németország következik 3,1 százalékkal és Lengyelország 3,2 százalékkal.
   

A munkanélküliségi ráta továbbra is Görögországban (a legfrissebb, augusztusi adat szerint 16,7 százalék) és Spanyolországban (14,2 százalék) volt a legmagasabb. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon szeptemberben 3,5 százalékos, augusztusban 3,4 százalékos munkanélküliség volt. Tavaly októberben a ráta 3,7 százalék volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com