Az Európai Bizottság javítani kívánja a szellemitulajdon-jogok alkalmazását

Az Európai Bizottság intézkedéseket terjesztett elő a szellemitulajdon-jog megfelelő alkalmazása érdekében az európai vállalatok, különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k) és az induló innovatív vállalkozások innovációba és a kreativitásba történő beruházásaik ösztönzése céljából - közölte Jyrki Katainen munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős uniós biztos Brüsszelben szerdán.Katainen, a bizottsági előterjesztés ismertetésekor elmondta, Európa gazdasági növekedése és versenyképessége attól függ, hogy úgy az induló innovatív vállalkozások, mint a nagyvállalatok, milyen mértékben ruháznak be új ötletekbe és tudásba. Az átfogó intézkedéscsomag célja, hogy javítsa és érvényre juttassa a szellemitulajdon-jogok alkalmazását, valamint hogy ösztönözze a technológiai és termékfejlesztési beruházást Európában.

    
A kezdeményezés által könnyebb lesz a szellemitulajdon-jogok megsértésével szembeni fellépés, elősegíti a több országra kiterjedő jogviták rendezését, és segíti a fellépést a hamisított vagy kalóz áruk ellen, ugyanis az unióba behozott áruk legalább 5 százaléka hamisított vagy kalóz áru, és ezek összesen 85 milliárd eurót tesznek ki.
    

Elzbieta Bienkowska belső piacért felelős uniós biztos a tájékoztató keretében elmondta, hogy az elfogadott intézkedések közé tartozik, hogy a bizottság az üzletszerű szabálysértők bevételi forrásainak felszámolására törekszik annak érdekében, hogy bűncselekmények ne lehessenek nyereségesek. A bizottság EU-szerte magas szintű jogvédelmet és kiszámítható igazságszolgáltatási keretet kíván kialakítani, amelynek köszönhetően nem lesz szükség új jogszabályra ahhoz, hogy minden érintett számára javuljon a jogbiztonság, és hogy könnyebben lehessen majd a polgári jogérvényesítési eljárásokat lefolytatni.
    

A bizottság az intézkedés által csökkenteni szeretné az uniós piacra kerülő hamisított termékek mennyiségét. Ezért erősíteni kívánja az unión kívüli országokkal - főként Kína, Délkelet-Ázsia, Latin-Amerika országaival - kialakított együttműködési programokat, és piacfigyelő listát kíván fölállítani azokról a piacokról, amelyek jelentős mértékben megsértik a szellemitulajdon-jogokat, vagy elősegítik e jogsértéseket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com