Az Európai Bizottság kiállt a közösségi gazdasági modellre épülő vállalkozások betiltása ellen

A közösségi gazdasági modellre épülő vállalkozások, mint például a magánszállásokat kínáló Airbnb és a fuvarszervező Uber betiltása kizárólag a legvégső esetben helyénvaló az Európai Bizottság csütörtökön közzétett iránymutatása szerint.

A brüsszeli testület szerint ezeket a szolgáltatókat csak akkor indokolt működési vagy egyéb engedély kiváltására kötelezni, amennyiben ez a "vonatkozó közérdekű célok elérése szempontjából feltétlenül szükséges".

uber

A platformokra vonatkozóan sem célszerű engedélyeztetési kötelezettséget előírni akkor, ha ezek csak közvetítői szerepet töltenek be a fogyasztók és a kérdéses szolgáltatásokat ténylegesen biztosító felek között - olvasható a dokumentumban.

A bizottság szerint a tagállamoknak törekedniük kell rá, hogy különbséget tegyenek a szolgáltatásokat alkalmi jelleggel nyújtó magánszemélyek és a hivatásos minőségben eljáró szolgáltatók között.

Az iránymutatásban leszögezték, a gazdaság többi szereplőjéhez hasonlóan a közösségi gazdasági modellre épülő vállalkozásoknak is adót kell fizetniük, ugyanakkor fontosnak nevezték a megosztás alapú szolgáltatásokra vonatkozó adószabályok alkalmazásának egyszerűsítését és pontosítását.

Mint írták, a közösségi gazdaság térnyerésére az Európai Unióban működő tagállami és helyi hatóságok más és más szabályozási intézkedésekkel reagáltak, ez pedig a hagyományos és az új üzleti modell szerint működő gazdasági szereplők és a fogyasztók körében egyaránt bizonytalanságot eredményez, és gátolhatja az innovációt, a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést.

Az Európai Bizottság szerint ezért fontos lenne, hogy az unió tagállamai harmonizálják a megosztáson alapuló gazdaságra vonatkozó szabályokat.

"A közösségi gazdaság lehetőséget kínál a fogyasztók, a vállalkozók és a cégek számára, de csak akkor, ha megfelelően építjük ki. Ha engedjük, hogy az uniós egységes piac széttagolt legyen nemzeti, sőt akár helyi határok mentén, azzal Európa egésze veszíthet" - hangsúlyozta Elzbieta Bienkowska, a belső piaci szabályozásért felelős EU-biztos.

A közösségi gazdaság két legismertebb szereplője, a szállásokra szakosodott Airbnb, valamint az autómegosztást kínáló Uber néhány év alatt teljes iparágakat forgatott fel világszerte, és ez sok helyen kiváltotta a hagyományos gazdasági szereplők tiltakozását.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com