Az éves halértékesítés harmada karácsonyra esik

Az éves halértékesítés 30-32 százaléka a karácsonyi időszakra esik, a kereskedelemben a jó minőségű halak széles választéka megtalálható - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke csütörtökön az MTI-vel.Németh István elmondta: a legkeresettebb az élő ponty, a hal kilogrammonkénti ára - az elmúlt évhez hasonlóan - 800-1000 forint körül alakul. A gyermekes családok körében népszerű a szálkamentes szürkeharcsafilé, emellett többek közt az afrikai harcsából, a kárászból, a busából ás lazacból is széles a kínálat - jelezte Németh István.

   
Hozzátette: a hazai halfogyasztás évről évre nő.

Kifejtette, hogy az elmúlt évben 6,5 kilogramm volt az egy főre jutó átlag, míg 1990-ben mindössze 2,5 kilogramm. Ugyanakkor ez a mennyiség mesze elmarad az Európai Unió 25 kilogrammos éves halfogyasztási átlagától - emlékeztetett a Ma-HAL elnöke. A fejlesztési lehetőségekről elmondta: halastó rekonstrukcióra, új halastó építésére, szállítóeszközök vásárlására, értékesítési pontok, valamint feldolgozók létrehozására és fejlesztésére 50 százalékos támogatásra lehet pályázatot benyújtani. Új feldolgozókra azért van szükség, mert a fogyasztók nagy része a feldolgozott halat, a konyhakész halfilét keresi. Az élőhal forgalma háttérbe szorul, bár a karácsonyi időszakban az élőhalra is nagy igény van a vidéki városokban.
    

Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője elmondta: az elmúlt évhez képest 4-8 százalékkal magasabb áron értékesítik a halat. A pisztráng kilogrammonként 2 ezer forintba, a fogas 3 ezer forintba kerül. A harcsa-féléket átlagoson 4 ezer forintért lehet megvásárolni. A hal ára tájegységenként változik: a Balaton és a Duna-Tisza térségében, valamint a nagy tógazdaságok környékén alacsonyabbak az árak - hívta fel a figyelmet.
    

Kitért arra is, hogy a MA-HAL tagszervezetei a karácsony előtti héten több mint 40 településen 63 halárusító ponton kínálnak friss édesvízi halfajokat. Hozzáfűzte: az egészséges életmódhoz hozzátartozik a halfogyasztás. A magyarországi kiváló vízminőséggel rendelkező tavakban, folyókban jó minőségű halat tudnak nevelni, idén pedig a hosszú, meleg nyár is kedvezett a haltermelőknek.  
    

Az éves hazai étkezési haltermelés 12,5-14 ezer tonna, amelyből 2-3 ezer tonnát exportálnak. A halászati ágazat éves árbevétele 13,5-14 milliárd forint, ennek mintegy 4,2 százaléka az éves eredmény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com