Az Exim 33,6 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki

Az Exim újabb sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre 33,6 milliárd forint forrás bevonására - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.Az idei első, március 22-ei első sikeres aukciókon - egyenként tízezer forintos névértékű - egyéves és hétéves futamidejű kötvényeket hozott forgalomba. Az EXIM 1 százalékos kamatozású, 2022. március 23-án lejáró kötvényének most kibocsátott első sorozatrészletére 38,61 milliárd forintnyi befektetői kereslet volt, amelyből névértéken 22,9 milliárd forintnyit fogadtak el.  A 2027 októberében lejáró kötvénycsomag harmadik sorozatrészletéből - 18,46 milliárd forintnyi kereslet mellett -, 10,71 milliárd forintnyi új hosszúlejáratú forrást vont be a bank.

  
Kiemelték, a pandémia következtében előállt gazdasági helyzet szükségszerűvé tette az EXIM fokozott szerepvállalását a vállalati hitelezésben, a gazdasági szereplők kárenyhítésében. A 2020. év végi hitelállományuk - elsősorban a Kárenyhítő hitelprogram iránti hatalmas keresletnek eredményeképpen - meghaladta az 1100 milliárd forintot, ami - az MNB kimutatása szerint - a teljes magyar vállalati hitelállomány több mint 11 százalékát jelenti.
    

A közleményben felidézték, hogy tavaly az év második felében több, rekord összegű kötvénykibocsátást hajtott végre a Magyar Export-Import Bank Zrt., összesen 137,5 milliárd forintnyi forrást vont be a piacról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com