Az FM és a Hangya megújította stratégiai együttműködését

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Hangya Szövetkezetek Együttműködése - a szaktárca és a szakmai szervezet képviselői megbeszélésének eredményeként - megújította 2012-ben kötött stratégiai együttműködését - jelentette be az FM parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón.

hangyaNagy István hangsúlyozta: a Hangya Szövetkezetek Együttműködése széles társadalmi érdekeket jelenít meg a termelői együttműködések területén. A Hangya régóta a tárca fontos szakmai háttérkapacitással rendelkező partnere, a szervezet észrevételeire, véleményére ezért a jövőben is számítanak - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a magyar mezőgazdaság gerincét a kis- és közepes gazdaságok, vállalkozások adják. ezek pedig a piacon önmagukban rendkívül gyenge alkupozícióval rendelkeznek. Ezért a jobb piaci eredmények elérése és a versenyképesség növelése érdekében a kormány támogatja a szövetkezeti elven nyugvó termelői szerveződéseket.

Patay Vilmos, a Hangya Szövetkezetek Együttműködésének elnöke szólt arról, hogy a Hangya nemrégiben agrár-rezsicsökkentést hirdetett meg. A felhívás nyomán a Hangya Coop Szövetkezeti Holding szervezésében több termékpályán elkezdődött a termelők közös beszerzésének és értékesítésének előkészítése. Újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy beszerzési együttműködések révén a kis- és közepes gazdaságok megtakarítása átlagosan 15, míg a nagyobb gazdaságok esetében ez az arány 8-10 százalék lehet.

A Hangya Szövetkezetek Együttműködése kezdeményezi, hogy a kormány az agrárium önszerveződését segítő szabályozással támogassa a termelők szövetkezeti együttműködésének erősítését, valamint javasolja, hogy az agráriumot érintő prioritások meghatározásánál szintén kiemelt szempont legyen a termelői szerveződések serkentése - tette hozzá.

Nagy István újságírói kérdésre elmondta, hogy az orosz embargós intézkedések miatt a magyar mezőgazdaságot mintegy 70 millió forint veszteség éri naponta. Megjegyezte: Magyarország a múlt héten jelezte az Európai Uniónak, hogy igényt tart a veszteségek enyhítését szolgáló 400 millió eurós keretből a keletkezett károk mérséklésére.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com