Az idegenforgalom is tükrözi a fogyasztói optimizmust a szakértő szerint

A belföldi idegenforgalmi adatokban is tükröződnek a javuló fogyasztói várakozások az ING vezető elemzője szerint, míg a szállodaszövetség főtitkára bízik abban, hogy a külföldi vendégéjszakák májusi csökkenése csak átmeneti megtorpanás.

ngm_szines_logoA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében hangsúlyozza, hogy a belföldi turizmus motorja a SZÉP-kártya, amelynek kereskedelmi szálláshelyi felhasználása májusban 58 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint májusban a belföldiek 13,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban, a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma viszont 4,1 százalékkal kevesebb volt, így 2,9 százalékkal nőtt a vendégforgalom.

Az NGM véleménye szerint a 2012-ben utalt SZÉP-kártya összegek május végi felhasználási határideje elérte a kívánt célt, sikerült jelentősen növelni a tavaszi szezon belföldi turisztikai költését, ezzel is enyhítve a magyar turizmusra még mindig jellemző erős szezonalitást.

A közlemény szerint a belföldi turizmus növekedése mögött továbbra is erőteljesen felfedezhető a SZÉP-kártya növekvő népszerűsége: az idén január-májusban a kereskedelmi szálláshelyek 5,24 milliárd forint értékben fogadtak el pihenőkártyát, ami 35 százalékos növekedés az előző évhez képest, ezen belül májusban a felhasználás növekedése közel 60 százalékos volt.

Ezzel együtt továbbra is igaz, hogy idén a belföldi turizmusból származó bevételek növekedését nem pusztán a SZÉP-kártya költés emelkedése adja, a magyar vendégek a fizetésükből is többet költenek hazai utazásra, mint tavaly - írja az NGM.

A külföldi vendégek és az általuk eltöltött vendégéjszakákkal kapcsolatban kifejti, hogy az ugyan néhány százalékkal csökkent tavalyhoz képest, de eközben a tőlük származó bevétel 6,9 százalékkal nőtt. A beutazás enyhe csökkenése mögött két tényező állhat: egyrészt a pünkösdi hosszúhétvége tavaly májusra esett, míg az idén június elején volt, másrészt a tavalyi bázis nagyon magas, 2013 májusában a külföldi vendégéjszakák száma 16,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - hívja fel a figyelmet az NGM.

A közleményben a tárca idézi Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkárt, aki az eredményeket értékelve úgy látja, a beutazó turizmusban kulcsszerepe van annak, hogy Magyarország egy nagyon jó ár-érték arányú utazási célpont, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan tud újat, érdekeset mutatni, s általában az előzetesen vártnál jóval többet nyújt a látogatóknak.

A belföldi turizmussal kapcsolatban kiemelte, hogy a SZÉP-kártya összegek tudatosan kiválasztott, előszezon végi lejárati határideje a tárca szándékainak megfelelően látványosan segítette a tavaszi belföldi forgalmat, ezen keresztül a szezonalitás csökkentését, illetve a vidéki gazdaság erősítését, a vállalkozások versenyképességének növelését.

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: szépen nőtt a belföldi vendégforgalom a szállodákban is, és "mérsékelten optimista" a tekintetben, hogy a külföldi forgalom is emelkedik a következő hónapokban, és a májusi csökkenés csak átmeneti megtorpanás. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a nagyobb sportesemények - így most a labdarúgó világbajnokság - általában visszaveti kissé az utazási kedvet; kérdés, hogy ez a hatás most mennyire érvényesült.

A főtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a külföldi vendégéjszakák csökkenése elsősorban a fővárosi, nem pedig a vidéki szállodákat érinti.

Balatoni András, az ING vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a friss idegenforgalmi adatokból, a belföldi forgalom emelkedéséből is látszik, hogy nőtt a háztartások vásárlóereje és jövőre vonatkozó optimizmusa. Ez olyan termékek és szolgáltatások iránt is növeli a keresletet, amelyekre az emberek a válságban kevesebbet költöttek, ilyen a nyaralás és az utazás is - fejtette ki a szakértő.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com