Az idén erdélyi települések is jelentkezhetnek a Virágos Magyarország versenyre

Az idén első alkalommal megnyitja kapuit az erdélyi települések előtt is a 26. Virágos Magyarország környezetszépítő verseny, amelyre a szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) május 1-jéig várja a jelentkezéseket - jelentették be a verseny szervezői hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.Borbás Marcsi, a verseny fővédnöke hozzátette: ez az első lépése annak, hogy kiterjesszék a versenyt az összes határon túli magyar lakta településre.  Elmondta, hogy az idén változik az országhatáron belüli települések versenye is, a kiírás és az értékelés módja.

A korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, a környezettudatos nevelésre, és regionális szinten is díjazzák majd a településeket, így még többen kaphatnak esélyt az elismerésre.     


A versenyre tavaly - nyolcéves rekordot megdöntve - 324 település regisztrált. Nagy Ildikó Réka, a verseny nemzeti koordinátora ismertette, hogy a szakmai zsűri az idén is kiemelt figyelmet fordít a települések tisztaságára, gondozottságára, a zöldfelületek, közterületek, közintézmények állapotára, és értékelik azt is, hogy milyen programokat szerveznek a közösség zöldügyekben való mozgósításra.     


A települési önkormányzatok a www.viragosmagyarorszag.hu oldalon jelentkezhetnek a versenyre, a részvétel díjtalan. A fődíj Magyarország képviselete a 2020-as Európai virágos városok és falvak versenyén (Entente Florale Europe). Az európai versenyen az idén a város kategóriában Nagykőrös, falu kategóriában pedig Csemő képviseli Magyarországot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com