Az idén karácsonykor átlagosan 15 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben

Az idén karácsonykor átlagosan 15 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben és 11 ezer forintot a hagyományos áruházakban a REGIO Játékkereskedelmi Kft. felmérése alapján; az átlagos korásérték 15 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a cég az MTI-vel szerdán.A játékpiac legerősebb időszaka november közepén indul. a cég adatai szerint idén az éves forgalom fele fog a karácsony előtti másfél hónapban realizálódni. Az ünnepi szezonban jellemzően több és magasabb értékű játékot választanak a vásárlók, ilyenkor akár hatszorosára is nőhet a kereslet.

A legkeresettebb kategóriák év végén a társasjáték, kártya, a LEGO és a kreatív-, fejlesztő játékok. Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője a közlemény szerint elmondta: a legtöbb szülő az alapján választ játékot, hogy az a szórakozás mellett hasznos tudást adjon, fontos készséget fejlesszen, és csak másodlagos szempont az ár.
    

A cég kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka 15 ezer forintnál magasabb értékben, 32 százaléka 10 ezer forint és 15 ezer forint között, 25 százaléka pedig 5 ezer és 10 ezer forint között választ meglepetést az idén. A válaszadók fele novemberben, egyötöde viszont már októberben elkezdi a karácsonyi ajándékok beszerzését, decemberre csak tízből egy vásárló hagyja azt - közölték.
    

Az adatok a REGIO JÁTÉK saját értékesítési számain, valamint egy november elején végzett, több mint 4000 fős online kutatáson alapulnak. A kutatás nem reprezentatív a teljes magyar lakosságra nézve, ugyanakkor alkalmas a magyar szülők, nagyszülők véleményének feltérképezésére - jegyezték meg. A REGIO Játékkereskedelmi Kft.-t 1990-ben családi vállalkozásként alapította Gyaraki József, a cég ügyvezetője.


A játékforgalmazó 100 százalékig magyar tulajdonban van, országszerte 42 játékbolttal rendelkezik, és közel 25 százalékos részesedésével saját adatai szerint piacvezető a hagyományos magyar játékpiacon. Áruházaiban közel 30 ezer féle játék található. A kft. 2021-ben 16,031 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 14 százalékkal többet, mint 2020-ban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com