Az IMF javított Magyarország gazdasági előrejelzésén tavaszi prognózisában

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei magyar GDP-növekedési prognózisát tavaszi előrejelzésében: az IMF kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentésben azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2015-ben 2,7 százalékkal bővülhet a tavalyi 3,6 százalék után, majd jövőre a bővülés üteme 2,3 százalékra mérséklődik.imfAz IMF októberi előrejelzésében még 2,3 százalékos idei GDP-bővüléssel számolt és ugyanez az adat szerepelt az idén januárban frissített előrejelzésben is. Jelentésében Magyarországról azt írta az IMF, hogy tavalyhoz képest idén mérséklődik a gazdaság bővülése, mert a pénzügyi feltételek kevésbé támogatóak, és lassul a beruházások növekedése.

Az IMF mostani becslése szerint Magyarországon idén nem lesz infláció, a fogyasztói árak nem változnak tavalyhoz képest. Jövőre 2,3 százalékos magyarországi inflációt vár az IMF, miután tavaly 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.

Megjegyzik, hogy a tartós deflációs nyomás lehetőséget nyújt további óvatos monetáris enyhítésre.
A magyar folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletét 2015-ben 4,8 százalékra, 2016-ban 4,1 százalékra várja az IMF a tavalyi 4,2 százalék után.

A valutaalap szerint fokozatosan mérséklődik a magyarországi munkanélküliség. A ráta a tavalyi 7,8 százalékról idén 7,6 százalékra, jövőre 7,4 százalékra csökken.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com