Az IMF nem változtatott az idei és a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) fenntartotta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó áprilisi előrejelzését, ugyanakkor jelezte, hogy a kilátásokat növekvő kockázatok övezik.Az IMF hétfőn közzétett frissített jelentésében (World Economic Outlook) változatlanul azt jelzi előre, hogy a bruttó hazai termék (GDP) az idén és jövőre egyaránt 3,9 százalékkal emelkedik az egész világ átlagát tekintve.

    
A valutaalap ugyanakkor borúlátóbban ítéli meg az euróövezet, Japán és Nagy-Britannia növekedési kilátásait. A frissített prognózis szerint több ország GDP-növekedése lassul a tavalyihoz képest és az idei áprilisi becsléshez viszonyítva. Az IMF előrejelzése szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a következő két évben folytatja kamatemelési sorozatát, ami tovább erősíti a dollárt.
    

A júliusi jelentés összeállítói szerint a globális gazdasági növekedést leginkább veszélyeztető tényező a kereskedelmi háború elmélyülése. Az Egyesült Államok által elsőként megtett lépések ellenlépéseket szülnek egyebek között Kína, az Európai Unió, a NAFTA-országok (Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény) és Japán részéről - áll a dokumentumban.
    

A világkereskedelmi forgalom két gyenge év után tavaly erősödött, és 5,1 százalékkal nőtt.

Idén a növekedés 4,8 százalék, jövőre 4,5 százalék lesz a legfrissebb előrejelzés szerint, az idei évi előrejelzését 0,3 százalékponttal, a jövő évit 0,2 százalékponttal rontotta az IMF az áprilisi prognózishoz képest. Az euróövezet gazdasága a legújabb előrejelzés szerint idén 2,2 százalékkal nő. Ez kisebb az áprilisban várt 2,4 százaléknál és elmaradt a tavalyi 2,4 százalékos bővüléstől. A jövő évre vonatkozó becslést 2 százalékról 1,9 százalékra rontotta az IMF.
    

Németország idei GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzését az IMF az áprilisi 2,5 százalékról 2,2 százalékra változtatta, miután tavaly 2,5 százalékkal erősödött gazdasága. A jövő évi becsült GDP-növekedési adatot 2 százalékról 2,1 százalékra javították. Japán idei gazdasági teljesítményével kapcsolatban is borúlátóbb az IMF: az áprilisban várt 1,2 százalékról 1 százalékra csökkentette ugyanis a GDP-növekedéssel kapcsolatos becslését. Tavaly a japán GDP 1,7 százalékkal nőtt. A jövő évre változatlanul 0,9 százalékos japán gazdasági bővülést vár az IMF.
    

A brit gazdaság teljesítményére vonatkozó előrejelzését 1,6 százalékról 1,4 százalékra változtatta hétfőn ismertetett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Tavaly 1,7 százalékkal nőtt a brit GDP. Jövőre továbbra is az áprilisi előrejelzésben jelzett 1,5 százalékos bővülést becsülnek az IMF-jelentés összeállítói. Elsősorban a decemberi adócsökkentések hatására, valamint a kormányzati kiadások növekedésére a tavalyinál nagyobb mértékben, az áprilisi előrejelzéssel megegyező ütemben nőhet idén az amerikai gazdaság: a GDP 2,9 százalékkal bővülhet a tavalyi 2,3 százalék után. Jövőre a gazdasági teljesítményének a növekedése 2,7 százalékra lassulhat, ahogy az az áprilisi előrejelzésben is szerepelt.
    

A feltörekvő és fejlődő országok esetében maradt az áprilisban várt 4,9 százalékos GDP-növekedési előrejelzés. A csoport országai között azonban nagy eltérések, ellenkező irányba mutató folyamatok tapasztalhatók. Az ellátási zavarok és a geopolitikai feszültségek hozzájárultak a kőolaj drágulásához. Ez kedvező volt a kőolajat exportáló országoknak, mint például Oroszország és a Közel-Kelet egyes országai, de érezhetően sújtotta az importőröket, például Indiát. A feltörekvő piacgazdaságok vizsgálatakor a felfelé és a lefelé történő elmozdulások gyakorlatilag kioltják egymást - áll a jelentésben.
    

Az IMF az áprilisi előrejelzéséhez hasonlóan, továbbra is 6,6 százalékos gazdasági növekedést vár Kínában a tavalyi 6,9 százalék után. A jövő évre vonatkozó 6,4 százalékos GDP-növekedési előrejelzés megegyezik az áprilisban várttal. Az idei és a jövő évi orosz GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzés nem változott, maradt az 1,7, illetve 1,5 százalék a tavalyi 1,5 százalék után.
   

India esetében az IMF 7,4 százalékról 7,3 százalékra rontatta a folyó év GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését, ami azonban így is felülmúlja a tavalyi 6,7 százalékot. A jövő évi adatot 7,8 százalékról 7,5 százalékra vágta vissza az IMF. Brazília gazdasága idén az áprilisban várt 2,3 százalék helyett 1,8 százalékkal nő a tavalyi 1 százalék után, és a tavasszal várttal megegyező mértékben, 2,5 százalékkal nő jövőre. Mexikó esetében az IMF továbbra is 2,3 százalékos idei gazdasági bővüléssel számol a tavalyi 2 százalék után. A jövő évi adatot azonban 3 százalékról 2,7 százalékra rontotta az IMF.
    

A Nemzetközi Valutaalap szerint a kőolaj világpiaci ára tavalyhoz képest 33 százalékkal, 70,23 dollárra nő hordónként. Áprilisban a nemzetközi intézet szerényebb, 18 százalékos drágulással számolt. A Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzése szerint a fejlett gazdaságú országokban az infláció az idén 2,2 százalék lesz az áprilisban várt 2 százalék helyett és a tavalyi 1,7 százalék után. A fogyasztói áremelkedés jövőre is 2,2 százalék lesz, az áprilisban becsült 1,9 százalékkal szemben.
    

A feltörekvő és fejlődő országok esetében 4,4 százalékos inflációt vár az IMF az áprilisban becsült 4,6 százalék helyett és a tavalyi 4 százalék után. Jövőre az áremelkedés 4,4 százalék lesz az áprilisban várt 4,3 százalékkal szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com