Az infláció lassú emelkedése várható

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölte, márciusban a fogyasztói árak átlagosan 2,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, februárhoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek az árak.

Virovácz Péter, az ING közgazdásza megállapította, a piaci várakozásokkal összhangban van a fogyasztói árak márciusi emelkedése. Az inflációs nyomás miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) továbbra sem kell aggódnia, így a közeljövőben nem várható irányváltás a jegybanktól - jegyezte meg az elemző. Az ING várakozása szerint a következő hónapokban lassan ugyan, de tovább erősödhet az inflációs nyomás. A pénzintézet az idei évre átlagosan 2,6 százalékos inflációval számol, míg az év végre 2,8 százalék közeli árszínvonal-emelkedést jelez előre.

Németh Dávid, a K&H Bank Zrt.

vezető makrogazdasági elemzője megjegyezte: az év első hónapjait visszafogott drágulás jellemezte, a második negyedévtől azonban gyorsulás várható, az infláció decemberre elérheti a 3 százalékot. Az elemző szerint az infláció gyorsulásában egyrészt a bázishatás játszik majd szerepet, tavaly ugyanis áprilistól júniusig csökkent az infláció, majd hullámzó adatokat produkált. A bázishatás mellett a lakossági fogyasztás felfutása is a gyorsulás irányába mutat. Az importált infláció alacsony, ennek emelkedése tovább gyorsíthatná a magyar inflációt - mutatott rá Németh Dávid. A K&H elemzője kiemelte: a két százalékos múlt havi infláció nem meglepetés, a piac erre számított.



Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője azt hangsúlyozta: a dinamikus bérnövekedés továbbra sem jelenik meg az árakban, a fogyasztói árak emelkedése megfelel a várakozásoknak. Az év eleji célzott áfacsökkentések is támogatják az alacsony inflációt - vélekedett az elemző. A Takarékbank szakembere úgy látja, a következő hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt az infláció megközelítheti a 3 százalékot, év végére azonban visszaeshet 2,5 százalékra. Jövőre az elemző szerint tartósan elérhető lesz a 3 százalékos inflációs cél. Az MNB középtávon nem kényszerül szigorításra, így a monetáris tanács tartósan lazán tarthatja a monetáris kondíciókat nem-konvencionális eszközök használatával - vélekedett Suppan Gergely.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője megjegyezte: a KSH által mért tényadat elmaradt a várakozásoktól, hiszen a Bloomberg által készített felmérés 2,1 százalékos inflációt prognosztizált. Továbbra is kifejezetten alacsony inflációs nyomás figyelhető meg a termékek és szolgáltatások széles körében - hangsúlyozta az elemző. Az alacsony inflációhoz a tavalyi magas bázis, a célzott áfacsökkentések, az alacsony importált infláció, valamint az olcsóbb üzemanyagárak is hozzájárultak - összegezte Ürmössy Gergely.

Az elemző szerint a lassú infláció jelensége minden bizonnyal átmeneti lesz, a kérdés az, hogy mikor gyorsul fel szemmel láthatóan és érdemben a KSH által mért árdrágulás. A cél alatt lévő inflációs mutató továbbra is fontos érve maradhat az MNB-nek a laza monetáris politika fenntartása mellett - hangsúlyozta az elemző.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com