Az infláció letöréséről egyeztetett a GVH élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezetekkel

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyeztetést tartott hét élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezet, illetve az Agrárminisztérium képviselőivel a múlt héten közzétett, infláció csökkentését célzó javaslatairól - tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t kedden.A közlemény szerint a GVH május 8-án bocsátotta társadalmi konzultációra a tartós élelmiszerek (konzervek és fagyasztott termékek) piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét. A vizsgálat eredményei alapján a hatóság szakértői hat javaslatot, intézkedési pontot fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, a piaci verseny erősítéséhez, ezen keresztül pedig az árak csökkenéséhez.
   

Javaslatként fogalmazták meg a zöldségek és gyümölcsök magyarországi termelésének ösztönzését, a hatékonyságnövelést, a mezőgazdasági termelés automatizálása, öntözőrendszerek telepítése révén, a megújuló energiaforrások használatának támogatását, a precíziós mezőgazdasági szakképzés és a fenntartható csomagolásrendszerek fejlesztésének ösztönzését.
    

A GVH egyúttal jelezte: a továbbiakban is fokozott hatósági figyelmet fordít a kereskedelmi szektorra. "A mai konzultációt azért hívtuk össze, hogy a megállapításaink és javaslataink a lehető leggyorsabban gyakorlati intézkedésekké váljanak. Olyan konkrét megoldásokat keresünk, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy tovább csökkenjen az infláció. Jó úton járunk" - idézte a közlemény Rigó Csabát, a GVH elnökét.
    

A piaci szereplők június 8-ig tehetnek írásbeli észrevételeket a jelentéstervezetre, ezt követően a GVH honlapján közzéteszi a beérkezett visszajelzéseket. A keddi találkozón az Országos Kereskedelmi Szövetség, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a Magyar Zöldség-Gyümölcs Termelők Egyesülete, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, valamint az Agrárminisztérium képviselői vettek részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com