Az iparkamara és a szövetkezeti tanács támogatja a továbbfoglalkoztatás feltételeinek javítását

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) valamint az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) támogatja, hogy a kormány javítsa a továbbfoglalkoztatás feltételeit, ami nem lehetetleníti el a nyugdíjas szövetkezeti munkát - hangsúlyozta a két szervezet elnöke szerdán a nyugdíjasok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítéséről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.Parragh László, az MKIK elnöke kiemelte, Magyarországon a munkaerőhiány a növekedés korlátja, ezért a kormánynak komplexen kellene áttekintetni a munkaerő-tartalék bevonásának lehetőségét, amelyben a nyugdíjas szövetkezeti foglalkoztatás egy forma lehetne.

    
Kósa Lajos, az OSZT elnöke elmondta, a szövetkezeti foglalkoztatás a munkaadóknak és a munkavállalóknak is rugalmas foglalkoztatás, becslésük szerint további több százezer nyugdíjast lehetne bevonni a munkaerő világába valamilyen formában. Parragh László ismertette, hogy Magyarországon a KSH adatai alapján 2018 első negyedévében 80 ezer betöltetlen álláshely volt, majdnem 20 ezerrel több az egy évvel korábbinál.
    

Becslések szerint a 80 ezer betöltetlen álláshelyből mintegy 59-61 ezer lehet a versenyszférában, a legnagyobb munkaerőhiány a feldolgozóiparban, az adminisztratív, a szolgáltatást támogató területen, az infokommunikációs ágazatban, az egészségügyben, az építőiparban, a szállítmányozás-raktározásban van.
    

A kamara elnöke szerint mobilizálható munkaerő-tartalékot jelenthetnek a közmunkások megfelelő képzés után, a cigányság felzárkóztatási programot követően, az oktatási intézményekből lemorzsolódó diákok, a közterhet nehezen kitermelő kisvállalkozások. Növelni lehetne a munkaerő-kínálatot az atipikus foglalkoztatás elterjesztésével, köztük a nagyobb munkaerőt mozgatni képes szövetkezetekkel, a külföldön dolgozó magyar munkavállalók hazacsábításával, ugyanakkor nem jelent reális tartalékot a munkaerőimport - mondta.
   

Parragh László kitért arra, hogy a tervek szerint a nyugdíjasok 2019 januártól kedvezményesen foglalkoztathatók, egyebek közt megszűnik az utánuk fizetendő szociális hozzájárulási adó, a személyi jövedelemadójuk 15 százalék lesz, éves szinten 45 milliárd forintra becsülik az öregségi nyugdíj mellett a Munka törvénykönyve alapján foglalkoztatottak utáni kedvezményt,    
    

Kósa Lajos kiemelte, hogy a szövetkezeti foglalkoztatás atipikus formának tekinthető, rendkívül rugalmas forma munkavégzés szempontjából, emellett egyszerre jeleníti meg a tulajdonosi és a munkavállalói szemléletet. Adataik szerint Magyarországon május végéig 140 nyugdíjas szövetkezet alakult 30 ezer taggal, közülük 7 ezren már dolgoznak. A 140 nyugdíjas szövetkezet 2 ezer vállalkozási szerződést kötött, árbevételük 1,7 milliárd forintot tett ki - mondta az OSzT elnöke.
    

Kósa Lajos kitért arra, hogy felmérésük szerint a 2,7 millió magyar nyugdíjasból 800 ezren szívesen dolgoznának heti 2-3 napot, nekik jelenthet alternatívát a kedvező adózást biztosító szövetkezeti foglalkoztatási forma. Kérdésre válaszolva Parragh László elmondta, a munkaerő mobilitás támogatásának eltörlésére vonatkozó javaslattal egyetértenek, az intézkedést abból a szempontból is mérlegelni kell, hogy a keleti térségben is munkaerő hiány van. Egyetértenek a cafetéria egyszerűsítésével, és utalt arra, hogy az utalványoknak az ország egyes területén másodlagos piaca alakult ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com