Az izraeli jegybank 2,75 százalékra emelte az alapkamatot

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Az izraeli jegybank fél százalékkal felemelte, és ezzel 2,75 százalékban határozta meg az alapkamatot Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.Az Izraeli Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának ez volt a legjelentősebb kamatemelése az elmúlt 11 évben, miután az infláció megfékezése érdekében az elmúlt 11 héten már harmadszor folyamodott a kamatemelés eszközéhez.
    

Korábban évekig 1,6 százalék volt az alapkamat, és a ynet szerint a következő hónapokban várhatóan további emelkedés várható, s az év végére elérheti a 3,5 százalékot. Az elemzők attól tartanak, hogy a kamatemelések nyomán a gazdaság lelassul, újra emelkedni fog a jelenleg alacsony munkanélküliség, és nő a hitelek törlesztőrészlete, így a többnyire lakásvásárlásokhoz felhasznált jelzáloghiteleké is.  
    

Amír Jaron professzor, az Izraeli Nemzeti Bank (Bank of Israel) elnöke nemrégiben bejelentette, hogy az izraeli inflációs helyzet és a világban zajló események fényében fokozatosan és folyamatosan emelkedni fognak a kamatok. Időközben azonban a helyzet megváltozott, a recessziótól való félelem légköre sújtja a világot és benne Izraelt, ezért a lap szerint a jegybank lelassíthatja a kamatemeléseket, hogy miközben egyrészt az infláció ellen küzd, közben másrészt ne okozza a gazdaság gyors lassulását.    
    

A jövő csütörtöktől  érvényes kamatemelés legfőbb oka, hogy januári előrejelzések 2022-re 1,6 százalékos éves inflációt jósoltak, azonban a valóságban ezt messze meghaladóan, az elmúlt hónapban éves szinten 4,1 százalékra gyorsult a pénzromlás. Az infláció várhatóan 5-6 százalék fölé emelkedhet az elkövetkező hónapokban, különösen az üzemanyagárak ismételt áremelkedését követően. Az izraeli jegybankot   különösen aggasztja a lakásárak megugrása, amely az elmúlt egy évben meghaladta a 15 százalékot, bár ingatlanszakértők szerint a drágulás már megtorpant.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

http://ujhazak.com