Az MNB 11 millió forint büntetést szabott ki a Raiffeisen Bankra

Az MNB 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Raiffeisen Bankot a személyi kölcsöneinek reklámozásakor elkövetett jogsértések miatt - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken MTI-t.A közleményben kiemelték: a hitelintézet többször nem a jogszabályban előírt kölcsönösszeggel számítva tüntette fel a hitel lényeges feltételeit bemutató reprezentatív példát, s nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző teljes hiteldíj-mutató értékét.

    
A pénzintézet reklámjában 1 millió forintos hitelösszegre mutatta be a hitel költségeit, holott a jogszabály szerint adott esetben a példát 3 millió forint összegű hitelre kellett volna meghatároznia - derül ki a közleményből. A bírság összegének megállapításakor figyelembe vették, hogy a jogsértő gyakorlattal a pénzintézet a fogyasztók széles körét érhette el.
    

Az MNB a közleményben felhívta a figyelmet arra is, hogy - a lakáshitelekhez hasonlóan - a személyi kölcsönök esetében is célszerű a kockázatosabb, változó kamatozású termékek helyett a hosszabb kamatperiódusú, fix kamatozású hiteleket választani.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Néhány tanács az internetes befektetésekhez

Rengeteg ember hiszi azt, hogy a pénzük a bankban biztonságban van és semmi további teendőjük nincs a megtakarításaikkal. Nos a kellemetlen igazság az, hogy: ha csak a bankban tartod a pénzedet és nem fekteted be, akkor valójában az az összeg minden évvel egyre kevesebbet ér, a fejlett országokban k

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

http://ujhazak.com