Az MNB 15 millió forintra bírságolta az MIC Biztosítási Alkusz Kft.-t

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 7 millió forint felügyeleti és 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a MIC Biztosítási Alkusz Kft.-re (MIC) - közölte a jegybank a honlapján.A közlemény szerint az MNB célvizsgálata megállapította, hogy a MIC nem felel meg az alkuszi működés feltételeinek, mert egymással versengő biztosítások elemzése helyett voltaképp függő ügynökként tevékenykedik, vagyis döntően egyetlen biztosító konstrukcióit kínálja ügyfeleinek.

    
Ezen felül pontatlanságok, hiányosságok merültek fel a biztosításközvetítő adatszolgáltatása, az oktatási nyilvántartása, összeférhetetlenségi szabályzata, közvetítőinek bejelentése, illetve az ügyfél tájékoztatás és panaszkezelés kapcsán is. Mindezek miatt a jegybank egyebek közt arra kötelezte az alkuszt, hogy a biztosítási szerződések megkötése előtt kellő számú, a piacon hozzáférhető konstrukciót elemezzen, és adja át annak eredményét az ügyfelek számára. Továbbá az MNB az egyéb feltárt jogsértések megszüntetésére is felszólította a MIC-et.
   

A közlemény szerint a bírság mértékét befolyásolta egyebek közt, hogy önmagában is jelentős érdeksérelemnek számít, ha az ügyfelek nem kapnak tájékoztatást a piacon hozzáférhető különböző biztosítások lényeges jellemzőiről, illetve, ha hiányos egy alkuszcég panaszkezelési szabályzata. Ugyanakkor megjegyezték, az MNB enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a MIC már a jegybank vizsgálata alatt tájékoztatást nyújtott a feltárt hiányosságok orvoslására tett intézkedéseiről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com