Az MNB 35 millió forintra bírságolta meg a Raiffeisen Biztosításközvetítőt

Összesen 35 millió forint - 30 millió forint felügyeleti és 5 millió forint fogyasztóvédelmi - bírságot szabott ki a jegybank a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re, mivel a társaság nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket, továbbá az ügyféltájékoztatása és adatszolgáltatása is hiányosnak bizonyult - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t.A közleményben kiemelték: a társaság a nem-életbiztosítások esetében részben, míg az életbiztosításoknál egyáltalán nem teljesítette az engedélye szerinti, többes ügynöki működésére vonatkozó alapvető jogszabályi követelményeket. A jegybank megállapította, hogy a többes ügynök belső nyilvántartásában szereplő adatok több esetben eltértek a biztosításközvetítői nyilvántartásban rögzített adatoktól.


Egyes táblákat, értékeket nem az adatszolgáltatási jogszabályokban szereplő kitöltési útmutatóknak megfelelően adtak meg. A vizsgálat továbbá feltárta azt is, hogy a fogyasztók részére a szerződéskötést megelőzően átadott tájékoztató nem felelt meg maradéktalanul a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Az MNB azt is kifogásolta, hogy a vállalkozás nem gondoskodott a termékek jogszerű értékesítésének feltételét jelentő képzések, továbbképzések megtartásáról sem.
   

A jegybank előírta határozatában a társaságnak, hogy a feltárt hiányosságok kijavításáról január 31-ig írásban számoljon be a jegybanknak. A bírság összegét enyhítette, hogy a Raiffeisen Biztosításközvetítő együttműködött a vizsgálat során - olvasható az MNB közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com