Az MNB 4 millió forintra bírságolta az MKB Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 4 millió forint bírságot szabott ki az MKB Bankkal szemben az új Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) kibocsátásának és felhasználásának szabályaira vonatkozó rendelkezések megsértése miatt, a vizsgált időszakban száz ügyfél főkártyája esetében nem, vagy a lejáratot követően késedelmesen bocsátotta rendelkezésre az új SZÉP-kártyát - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.Közleményükben azt írták, hogy a vizsgálat a 2019. január 2-től május 31-ig terjedő időszakot fedte le.

Kiemelték, hogy a vonatkozó előírás szerint, ha 24 hónapon belül érkezett juttatás a fizetési számlára, a pénzforgalmi szolgáltatónak a SZÉP-kártya lejáratakor automatikusan biztosítania kell az új fő-, illetve társkártyát a kártyabirtokos részére. A szabályozás nem tesz különbséget a fő- és társkártya között.

    
Az MNB megállapította, hogy a vizsgált időszakban a bank bő 3800 esetben határidőben bocsátotta ügyfelei rendelkezésre az új főkártyát. Ötven fogyasztó esetében viszont késve - 23 esetben a lejáratot követő hónapban, 27 alkalommal akár több hónap elteltével - tette meg ezt, emellett további 50 ügyfelének - az informatikai rendszer hibás működése miatt - egyáltalán nem bocsátott ki új főkártyát.
    

Ismertették, hogy a SZÉP-kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló jogszabály egyik legfőbb célja a SZÉP-kártya juttatáshoz való folyamatos hozzáférés biztosítása. Ha az ügyfelek nem kapják meg a lejárt kártya helyett azonnal az új SZÉP-krtyát, akkor korlátozódik joguk a kártyaszámlájukon rendelkezésre álló összeg felhasználására.
    

A bírságösszeg meghatározásakor az MNB figyelembe vette többek között, hogy a főkártya rendelkezésre bocsátásának elmulasztása, illetve a lejáratot követően történő megküldése kapcsán megállapított jogszabálysértés száz fogyasztót érintett, továbbá, hogy az MKB Bank a felmerült informatikai hiba ellenére már a vizsgálat ideje alatt az érintett 50 fogyasztó rendelkezésére bocsátotta az új főkártyákat.
    

Az informatikai hibát a bank elhárította, már minden ügyfél időben és problémamentesen juthat hozzá főkártyájához. Ha mindezek ellenére bármilyen panasz merülne fel, akkor az ügyfelek az MKB Bankhoz, illetve az MNB ügyfélszolgálatához fordulhatnak - olvasható a jegybank közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com