Az MNB átvette az irányítást az MKB-ban

A Magyar Nemzeti Bank által kirendelt szakértők átvették az irányítást az MKB-ban, a pénzintézet 15-20 százaléka olyan résznek mondható, amit rossz portfólióelemként kell kezelni, a bank többi része jól működik - mondta Balog Ádám, a jegybank alelnöke pénteken a Magyar Nemzeti Bank háttérbeszélgetésén.

MNB_logo_emblema_arany_hunA kirendelt szakértők átvették a feladatokat az igazgatóságtól, s az ottani menedzsment tagjaival együttműködve dolgoznak, ennél határozottabb személyi döntésekre egyelőre nincs szükség - emelte ki az MNB alelnöke.

Aláhúzta: az MKB nem volt fizetésképtelen, ugyanakkor olyan folyamatokat lehetett megfigyelni, amelyek alapján a bankbiztonsági (bankszanálási) törvény értelmében az MNB jogosulttá vált az MKB irányításának átvétele.

Balog Ádám egy kérdésre kiemelte: ha a jegybank nem lépett volna, egy éven belül előállhatott volna a fizetésképtelenségi helyzet. Elmondta: a stratégia a rossz portfólióelemek kezelésére néhány héten belül elkészül.

Ezeket az eszközöket leválaszthatják egy, az MKB által létrehozott cégbe, vagy akár a piaci értékesítést is megkísérelhetik.

Balog Ádám szólt arról: ha ezek az eszközök leválaszthatóak lesznek a pénzintézetről, akkor a bank tőkehelyzete továbbra is biztosítja a stabil működést. Az alelnök kiemelte: a bank tulajdonosa továbbra is az állam, de az irányítási jogokat az MNB gyakorolja.

A jegybank azt még vizsgálja, hogy abban az esetben, ha az MKB saját "rossz bankot'" hozna létre, attól a jegybanki eszközkezelő átvehetné-e az eszközöket, de ez egyelőre nincs napirenden.
Egy kérdésre elmondta: a jegybank kellő időben tájékoztatta az Európai Központi Bankot a csütörtöki határozatról.

Egy másik, a rubelválságra vonatkozó kérdés kapcsán Balog Ádám kiemelte: hosszabb távon komolyabb problémát nem lát a jegybank, rövid távon a régiós valuták árfolyamának ingadozása gondot okozott, ám ennek hatása kisebb, mint néhány hónapja, hiszen a devizahitelesek problémaköre megoldottnak tekinthető.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com