Az MNB helyreállítási terv készítésére kötelezte a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) helyreállítási terv készítésére kötelezte a nem-élet biztosításokkal foglalkozó CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-t (CIG EMABIT) - közölte a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.A tájékoztatás szerint a kéthónapos határidővel elkészítendő tervben a szavatoló tőke szintjét a szükségletet fedező szintre kell állítani, vagy csökkenteni kell a leányvállalat kockázati kitettségét. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. hangsúlyozza, a leányvállalat a kockázati profiljának javítását, és a helyreállítási terv készítését már megkezdte.

    
Az életbiztosító társaság pénzügyi helyzete stabil, tőkemegfelelése 312 százalék, azaz továbbra is több mint háromszorosa a törvény által előírt szintnek. Ügyfeleik biztosítási szerződései, befektetései biztonságban vannak, leányvállalatának szavatoló tőke helyzete azokat semmilyen formában nem érinti - tájékoztatott a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a BÉT honlapján.
    

A Magyar Nemzeti Bank október 24-én a vizsgálata lezárásáig, de legfeljebb egy évre felfüggesztette a CIG EMABIT Biztosító olaszországi határon átnyúló kezesi és garanciatermékeinek forgalmazását. Az intézkedés célja az állománnyal kapcsolatos jövőbeni kockázatok mérséklése, és hogy a biztosító tegyen lépéseket az eddig felmerült kockázatok további csökkentésére.
    

Az MNB hivatalból indított átfogó vizsgálatokat a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nél, a vizsgálatok a 2016. szeptember 1-jétől kezdődő időszakra vonatkozóan egyebek közt a biztosító olaszországi, határon átnyúló - különösképpen a kezesi és garanciabiztosításokra vonatkozó - tevékenységét veszik górcső alá.
    

Az egyik vizsgálathoz kötődő végzésében az MNB ideiglenesen felfüggesztette a CIG EMABIT olaszországi határon átnyúló tevékenysége során új kezességi és garanciabiztosítások megkötését, illetve a már megkötött ilyen szerződések meghosszabbítását. A felfüggesztés a vizsgálatot lezáró döntés meghozataláig, de legfeljebb egy évig marad érvényben.
    

Az MNB október 24-én közzétett tájékoztatójában kötelezte a biztosítót, hogy haladéktalanul hozzon intézkedéseket biztosítási tevékenységének körültekintő és megbízható, saját pénzügyi helyzetét nem veszélyeztető, megerősített kockázatkezeléssel és kontrollokkal ellátott művelése érdekében, különös tekintettel az olaszországi kezesi és garanciaágazat kapcsán már vállalt biztosítási - és felmerülő működési - kockázatokra.
    

A jegybank azt követően döntött intézkedéséről, hogy a CIG EMABIT szavatolótőke-megfelelése kedvezőtlen irányba mozdult el az olaszországi úgynevezett "gaming" kezesi biztosítások kapcsán bekövetkezett (és a biztosító tulajdonosa által 2019 augusztusában részben már nyilvánosan is bejelentett) több jelentős káreseménynek köszönhetően.
    

A CIG Pannónia akkor azt közölte, hogy az EMABIT 2014 óta műveli az olasz határon átnyúló tevékenységét. Jelenleg 5553 élő szerződéssel rendelkezik Olaszországban és teljes kitettsége 504,5 millió euró. Az állomány jelentős részén, 1372 szerződés esetében, 319,2 millió euró összesített szerződéses limit erejéig a leányvállalat vélt viszontbiztosítási szerződéssel rendelkezett 2015 augusztusa óta az Africa Revel, amelyről 2019 szeptember végén az Africa Re megerősítette, hogy hamisítvány. A szerződés megkötésében résztvevő viszontbiztosítási alkuszok felelősségre vonását az EMABIT megkezdte, a csalás kapcsán feljelentést tett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com