Az MNB közzétette a kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításának alapelveit

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megfogalmazta a „fair”, azaz etikus bankrendszerről szóló törvénnyel kapcsolatos kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításánál követendő alapelveket, amelyeket a jegybank honlapján tett közzé szerdán.

mnbAz útmutatást a jegybank a pénzügyi intézmények számára követendőnek tekinti a kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató gyakorlati kialakításánál, melynek jogszerűségét az MNB vizsgálja majd.

A november végén elfogadott törvény értelmében a pénzintézeteknek a három évet meghaladó futamidejű hiteleknél a hitelkamatot, illetve a referencia kamatlábhoz kötött, változó kamatozású hitel esetében a kamatfelárat, legalább hároméves kamatperiódusra előre kell rögzítenie.

A kamatot vagy a felárat a hitel teljes futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal módosíthatja a pénzintézet. A hitelkamatok legfeljebb a kamatváltoztatási mutató, a kamatfelárak pedig legfeljebb a kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig változhatnak - olvasható a tájékoztatásban.

A jegybank hangsúlyozza, hogy a törvény nem a kezdeti kamatot és felárat szabályozza, hanem az első kamatperiódust követően, kamatperiódusonként a kamat, vagy a referencia kamatlábhoz kötött változó kamatozású hitel esetén a felár változtathatóságának százalékpontos mértékét.

Ennek értelmében az indexalapú mutatók gyakorlati kialakításánál a pénzintézeteknek törekedniük kell arra, hogy azok a változók, amelyekből a mutató előáll a hitelezőtől függetlenek legyenek.

Ezen változóknak az ügyfél számára nyilvánosan hozzáférhetőnek kell lennie, annak érdekében, hogy a fogyasztó lássa, mely változók hogyan változtak a kamatperiódus alatt. Elvárás továbbá, hogy a mutató kiszámolása a magyarázattal együtt érthető és átlátható legyen az ügyfél számára.

Alapvető, hogy pénz- és tőkepiacok alakulását leíró változókra - a referenciaindexekhez hasonlóan - érvényesüljön a kellő likviditás, átláthatóság és objektivitás elve.

Az kamat-, illetve a kamatfelár-változtatási mutatónak százalékpontban kifejezhetőnek kell lennie, és a százalékpontra alakításnak, a magyarázattal együtt szintén érthetőnek és átláthatónak kell lennie a fogyasztónak.

Fontos alapelv, hogy a mutatók kialakítása során nem az előző kamatperiódus alatt megnövekedett költségek következő periódusra történő áthárítása a cél, hanem a soron következő kamatperiódust közvetlenül megelőző változás megragadása a hitelezés refinanszírozási költségeiben, illetve az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitel nyújtásához kapcsolódó költségekben.

Ugyanakkor az előbbi alapelvnél figyelembe kell venni, hogy a refinanszírozási költségnél a mutatók mögötti változók idősorai változékonyak lehetnek, ahol kiugró értékek is előfordulhatnak. Ezért mindenképp egy, vagy több havi átlag javasolt. Fontos, hogy adott hónap(ok) átlaga legyen meghatározva, különben napi mutatót kellene előállítani, ami gyengítené az átláthatóságot - írta a jegybank.

Megjegyzik azt is, hogy a törvény 2015. február 1-jével lép hatályba, ugyanakkor a pénzügyi intézményeknek már januárban szükséges a szabályzataik átalakítása annak érdekében, hogy februárban fennakadás nélkül tudják folytatni tevékenységüket.

A kamat vagy kamatfelár módosításának mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani, mivel az ügyfelet a változtatást 90 nappal megelőzően ki kell értesíteni.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com