Az MNB pozitívan bírálta el a KÖBE Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási pályázatát

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) programra jelentkező KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesületet (KÖBE) pályázatát - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.A biztosító a minősítés megszerzésével akár azonnal, de legkésőbb 60 napon belül megkezdheti Magyarországon az MNB felé bejelentett minősített termékek forgalmazását. A jegybanknál további három piaci szereplő MFO pályázatának elbírálása zajlik, mivel szinte minden magyarországi biztosító tervezi, hogy elindítja a fogyasztóbarát konstrukciót, így a fogyasztóbarát otthonbiztosítások hamarosan széles körben elérhetővé válnak az ügyfelek számára.

    
Közölték, a fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és - kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak. Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a mostani lanyha verseny az ügyfelekért - tették hozzá.
    

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra és egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal összefüggő káresemények tartalmát az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.
    

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károknál a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, ennél nagyobb összegnél pedig 10 munkanap lehet csak. A lakásbiztosítás (a megkötése utáni 3. negyedévtől) három havonta igény szerint bármikor felmondható.
    

A jegybank honlapján a www.mnb.hu/mfo felületen mutatják be az érdeklődők számára a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításra vonatkozó további adatokat és információkat. Az MFO termékek közti egyszerű eligazodás érdekében a jegybank egy összehasonlító oldalt is kialakít majd - olvasható az MNB közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com