Az MNB szakértői szerint a lakosság dinamikusan növeli beruházásait

Az MNB szakértői szerint a lakosság dinamikusan növeli beruházásait a következő időszakban, miközben a fogyasztást is jövedelemarányosan növelik a háztartások - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a friss Inflációs jelentést bemutató tájékoztatón.A háztartások fogyasztása idén 4,4 százalékkal, jövőre 3,7 százalékkal, 2019-ben 3 százalékkal nő majd. Az első negyedéves növekedési adat ellenére a jegybanki elemzők szerint a munkanaphatás, a mezőgazdasági termelés korrekciója jelentősen befolyásolja a gazdasági növekedést, így a jegybank a kormányhoz képest szerényebb növekedéssel számol az idén.

Az MNB kedden publikálta az Inflációs jelentés fő számait, az új prognózis szerint a jegybank 2,4 százalékra csökkentette a korábban várt 2,6 százalékról idei inflációs prognózisát, a 2018-ast pedig 3,0 százalékról 2,8 százalékra módosította. Ennek megfelelően a teljes előrejelzési horizonton mérsékeltebb inflációra számítanak a szakértők.


A jegybank változatlanul 3,6 százalékos növekedést vár idén és 3,7 százalékost jövőre. Az előző, márciusi inflációs jelentéshez képest nem változott a 2019-re szóló előrejelzés: 3,0 százalékos inflációra és 3,2 százalékos GDP-növekedésre számít két év múlva az MNB.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com