Az MNB tájékoztató kampányt indított a csaló befektetési szolgáltatókkal szemben

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyarországon legnépszerűbb internetes keresőprogramon és vonatkozó honlapja tartalmának megújításával internetes tájékoztató kampányt indított a jogosulatlan, csaló befektetési szolgáltatókkal szemben az ügyfelek felvilágosítása érdekében - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-vel.A kampány részeként a magyarországi ügyfelek által leggyakrabban használt, legnépszerűbb keresőportálon az egyes jogosulatlan tevékenységhez köthető - például az "extra kamat", "magas hozam" kifejezésekre vonatkozó - kulcsszavas kereséseknél az MNB honlapján elérhető figyelmeztetések, illetve további pénzügyi ismeretterjesztő jegybanki tartalmak jelennek majd meg - vélhetően a jogosulatlan szolgáltatók hirdetéseihez egészen közel - a találati listákon.

   
A közlemény szerint a kampányra azért van szükség, mert az MNB piacmonitoring tevékenysége, illetve az ügyfelek bejelentései alapján azt észlelte, hogy többek között a koronavírus-járvány nyomán megnőtt internetes forgalom következményeként megszaporodtak a jogosulatlan és csalásgyanús befektetési tevékenységet reklámozó hirdetések.
    

A jegybank a mostani kampány mellett folyamatosan naprakészen tartja honlapjának a jogosulatlan szolgáltatók kiszűrését segítő "Figyelmeztetések" aloldalát is, hogy a befektetési szerződés megkötése előtt az ügyfelek egy gombnyomással ellenőrizhessék, hogy az adott szolgáltató vagy magánszemély rendelkezik-e pénzügyi felügyeleti engedéllyel vagy regisztrációval.
    

A honlapon külön lekérdezhetők a hazai, illetve külföldi jegybankok, pénzügyi felügyeletek már ismert jogosulatlan szolgáltatóit felsoroló "feketelisták". A jegybank emellett részletesen bemutatja az MNB által nem felügyelt eszközöket, így a befektetési arannyal, karbon kredittel, nyereségrészesedési joggal és az ICO-val (Initial Coin Offering) összefüggő ügyletek főbb jellemzőit.
    

A jegybank legutóbb idén májusban hívta fel a figyelmet, hogy a vírusveszély miatt otthonról online dolgozó több munkavállaló és az alacsony betéti kamatok miatt aktívabbá válhatnak az engedély nélküli internetes befektetési - sokszor piramisjátékot folytató - szolgáltatók, magánszemélyek. Az MNB csak idén eddig mintegy 1,3 milliárd forintnyi piacfelügyeleti bírságot szabott ki a jogosulatlan szolgáltatókra, magánszemélyekre és számos büntetőfeljelentést tett a jogsértő cselekmények miatt - olvasható a jegybank közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com