Az MNB több mint 20 millió forintos bírságot szabott ki két cégre

Több mint 20 millió forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogosulatlan szolgáltatásnyújtás miatt két cégre: az Első Magyar Befektetői Szövetkezetet 10 millió, a Skylite Reklám és Piackutató Kft.-t 13 millió forint bírság megfizetésére kötelezte - közölte a jegybank szerdán az MTI-vel.Az MNB véglegesen megtiltotta a szolgáltatóknak a jegybanki engedély vagy bejelentés nélkül végzett tevékenységek folytatását. A budapesti székhelyű Első Magyar Befektetői Szövetkezetet engedély nélkül végzett visszafizetendő pénzeszközök gyűjtése miatt bírságolta meg a jegybank. A szövetkezettel szemben már az eljárás közben ideiglenes intézkedést rendeltek el: az eljárás lezárásáig azonnali hatállyal megtiltották, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.


A vizsgálat során megállapították, hogy a szövetkezet kamat- és tőkegarancia ígérete, illetve visszafizetési kötelezettség vállalása mellett magyar ügyfelektől üzletszerűen gyűjtött betétnek nem minősülő visszafizetendő pénzeszközöket. A társaság ugyanakkor pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére nem rendelkezett engedéllyel. Az ügyben az MNB büntetőfeljelentést is tett.

    
A Skylite Kft.-vel szembeni jegybanki vizsgálat feltárta, hogy a társaság függő ügynöki tevékenysége során magyar befektetőket közvetített online kereskedési platformokon keresztül a ciprusi székhelyű - 2017 októberéig határon átnyúló tevékenység végzésére jogosult - AJF Financial Services Ltd. nevű befektetési szolgáltató részére.  A ciprusi szolgáltató ugyanakkor magyarországi függő ügynökét nem jelentette be. A Skylite Kft. tehát nem szerepel a jegybanki nyilvántartásokban, így az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére nem jogosult.
    

Mivel az AJF Financial Services Ltd. felügyelete nem tartozik az MNB hatáskörébe, a jegybank az illetékes ciprusi pénzügyi felügyeleti hatósághoz fordult. Egyben felhívták a társhatóság figyelmét arra is, hogy több magyar társaság bejelentés hiányában végzett ciprusi befektetési szolgáltatók részére közvetítésre irányuló tevékenységet, ami Magyarországon a Büntető törvénykönyv (Btk.) MNB által kezdeményezett módosítása alapján idén január 1-től bűncselekménynek minősül.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com