Az MNB törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Nutex Nyrt.-vel szemben

Az MNB törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Nutex Nyrt.-vel szemben - jelentette be a pénzügyi felügyelet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, amelyben ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy elsődlegesen a Nutex Nyrt. részvényeseinek joga, hogy törvényességi felügyeleti eljárást vagy polgári pert indítsanak, ha társasági vagy polgári jogi jogvitájuk merül fel a kibocsátó társasággal szemben.A törvényességi felügyeleti eljárás megindítása iránti kérelemben az MNB sérelmezte, hogy a Nutex Befektetési Nyrt. (Nutex Nyrt.) a tavaly december 29-én, vasárnap - annak fővárosi székhelye ellenére - Kehidakustányban megtartott közgyűlésre vonatkozó meghívóban az előzetes regisztrációra vonatkozó előírást a közgyűlésen megjelent részvényesekre nézve hátrányos megkülönböztetéssel, önkényesen alkalmazta.

Az időben megjelent részvényesektől megtagadta az előzetes regisztrációt, míg egy késve érkezett részvényes esetében nem tagadta meg a regisztrációt.

Ezen túlmenően az MNB a kibocsátó alapszabálya kapcsán is több ponton a jogszabályi megfeleléssel kapcsolatos aggályát fejezte ki. Meglátása szerint az alapszabály rendelkezései alkalmasak a részvényesi jogok gyakorlásának korlátozására, különösen azok, amelyek az igazgatótanácsra telepítenek döntési jogköröket, továbbá az alapszabályi rendelkezések különféle adminisztratív akadályokat gördítenek a befektetők részvényesi jogainak gyakorlása elé.

A kérelemben az MNB jelezte, hogy sem számára, sem a hozzá fordult részvényeseknek nem átlátható, hogy a Nutex Nyrt. igazgatótanácsa az alapszabály rendelkezéseit betartja-e, valamint az sem, hogy a kibocsátó igazgatótanácsa milyen alapon korlátozza a részvényeseknek a Polgári Törvénykönyvben biztosított jogát.

A felügyelet felhívta a figyelmet arra, hogy az MNB-nek nincs törvényi hatásköre polgári jogi és társasági jogi jogsértések kapcsán intézkedést alkalmazni az egyes tőzsdei kibocsátókkal szemben. Elsődlegesen a részvényesek érdekkörébe tartozik, hogy a kibocsátó működésével kapcsolatos - így akár a közgyűléseken észlelt - valós vagy vélt polgári és társasági jogi jogsértések esetén törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezzenek az illetékes cégbíróságnál. Bármely tőzsdei kibocsátóban tulajdonos részvényesek joga, hogy ha polgári jogi jogsértést tapasztalnak az adott piaci szereplőnél, akkor bíróságon érvényesítsék a jogsértő működéssel kapcsolatban felmerülő igényeiket.

Az MNB ezért arra biztat minden részvényest, hogy a tőzsdei kibocsátókkal szemben felmerülő jogi igényeiket igyekezzenek minél előbb - a jogszabályi határidőkre figyelemmel a megfelelő jogi útra terelni. Ez a fajta részvényesi hozzáállás erősíti a magyar tőkepiaci szektort és az abba vetett közbizalmat - mutatott rá az MNB.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com