Az MVM Csoport 28 új naperőművet épít országszerte

Az MVM Zöld Generáció Kft. országszerte 28 naperőművet épít mintegy 7 milliárd forintos beruházással - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.A projekt nyitórendezvényét Oroszlányban tartották, mivel a 0,5 megawatt (MW) kapacitású egységből itt telepítik a legtöbbet, 15-öt az erőmű zagyterében, mezőgazdaságilag nem hasznosítható területen - mondta el a társaság csoportvezetője az MTI-nek. Edelman György tájékoztatása szerint az erőművek évente 69 ezer gigajoule (GJ) villamos energiát termelhetnek majd, ez több mint 8000 háztartás éves villamosenergia-szükségletének fedezésére elegendő, egyidejűleg évente 19 000 tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása. A rendszer névleges teljesítőképessége 13,911 MW lesz.
    

A beruházás tervezett összköltsége 6,7 milliárd forint, amelyhez 2,098 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az Európai Unió a Környezeti és energiahatékonysági operatív program keretében. Egy-egy erőművi egység egy-másfél hektáros területet foglal el. Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó leányvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. jellemzően barnamezős beruházásként építi a telepeket, nem hasznosított erőművi területeken, illetve a önkormányzatoktól bérelt ingatlanokon.
    

Az erőművek a következő tíz településen épülnek meg: Berettyóújfalu, Dánszentmiklós, Dorog, Kunszállás, Nyírcsaholy, Oroszlány (15 egység), Pécs (5 egység), Pusztaföldvár, Sükösd és Vésztő. Az erőművek a tervek szerint jövő év első felében kezdhetik meg a kereskedelmi üzemet, tervezett élettartamuk 25 év - ismertette a csoportvezető.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com