Az MVM megvásárolta Csehország egyik legnagyobb energiakereskedőjét

Az Európai Bizottság jóváhagyását követően lezárult az a tranzakció, amelynek révén az MVM Zrt. megvásárolta az innogy Ceská republika a.s.-t, amely több mint 1,6 millió lakossági és vállalati ügyfelet lát el energiával - tájékoztatta az MVM pénteken az MTI-t.Közleményük szerint ez valódi mérföldkő az MVM regionális terjeszkedési stratégiájában. A pénteken lezárt tranzakcióval az MVM Zrt. 100 százalékos tulajdonába került innogy Česká republika a.s.

Csehország első számú földgázkereskedője, jelenléte egyre erősebb a villamosenergia-kereskedelem piacán is.

    
A tranzakció magában foglalja a cég kapcsolt energiatermelési eszközeit, valamint nagykereskedelmi és e-mobilitási portfólióját is. A cseh piac egyik kiemelkedő szereplőjének tulajdonosaként az MVM tovább erősíti pozícióját a közép-kelet-európai energiapiacon, illetve erős hátteret és folytonosságot biztosít a cseh innogy és ügyfelei számára, akik továbbra is a legmagasabb színvonalú szolgáltatásokra számíthatnak - hangsúlyozta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint.
   

Hozzátette: a cég vezetésével azon fognak dolgozni, hogy feltérképezzenek és kiaknázzanak olyan új szinergiákat, amelyeknek köszönhetően tovább tudják fejleszteni az innogy-t Csehországban, és támogatják az MVM egyre meghatározóbb szerepét a régióban. Tomáą Varcop, az innogy Ceská republika a.s vezérigazgatója kiemelte: az MVM-mel közösen termékeiket és szolgáltatásaikat is tovább tudják fejleszteni, az MVM mindehhez stabil hátteret és új lehetőségeket biztosít. Az MVM révén új tevékenységekkel bővülhet üzleti portfóliójuk, a többi között a villamosenergia-termelés, az európai nagykereskedelmi piacok, a földgáztárolás vagy az LNG területén - jelezte.
    

A felek 2020. július 10-én írtak alá adásvételi megállapodást az ügyletről, amelyet az Európai Bizottság jóváhagyása után zártak le. A cseh innogy ügyfelei számára semmilyen szerződéses módosulást nem jelent a tulajdonosváltás, az MVM tulajdonosként a vállalat korábbi menedzsmentjével folytatja a közös munkát - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com