Az NGM összefoglalót tett közzé a kisvállalati adó jövő évi változásairól

Összefoglalót tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kisvállalati adó (kiva) jövő évi változásairól, amellyel a kiva-kalkulátor mellett a legnagyobb megtakarítást biztosító adózási forma kiválasztásában kívánnak segítséget nyújtani - közölte a minisztérium az MTI-vel pénteken. Megjegyezték azt is, hogy az áttéréssel a jogosult, foglalkoztatottal működő cégek több mint 80 százaléka jobban jár.ngmAz összefoglalóban felidézték, hogy 2017-től jelentősen egyszerűsödik a kisvállalati adó szabályozása, alapja - a személyi jellegű kifizetések és néhány korrekciós tétel mellett - a jóváhagyott osztalék lesz, amely a nettó tőkebevonással is csökkenthető.

A változtatással együtt jelentősen egyszerűsödik az átállás, csökken az adóalap-módosító tételek száma, és néhány további részletszabály is kedvezőbbé válik. Mivel a vállalkozásba visszaforgatott nyereség azonnal levonható az adóalapból, így ez az adózási mód különösen kedvező a gyorsan növekvő vállalkozások számára - hangsúlyozták.

Annak a cégnek, amelynek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyik növekedésre fordítja a nyereségét, mindenképp érdemes átgondolni a kivára váltást - írja közleményében az NGM. Az adónemet, előnyei ellenére, az azzal potenciálisan jól járó vállalakozásoknak csak egy kis része, csupán mintegy 7 ezer vállalkozás választotta, elsősorban az áttérési, illetve a várható adókötelezettség tervezhetőségi nehézségek miatt, amelyek jövőre jelentősen egyszerűsödnek.

Az adóváltozásokkal a kivás cégek összességében 1 milliárd forintot spórolhatnak majd, és az adminisztráció is csökken. 2017-től az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig választható a kiva, és a vállalkozás mindaddig a kisvállalati adó hatálya alatt maradhat, amíg a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a százat.

A kivát azok a vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. A kisvállalati adó mértéke a törvény által meghatározott adóalap 16 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól - tájékoztatott az NGM.

A kiva-kalkulátor és a változásokról készített összefoglaló a http://www.kormany.hu/hu/dok?source=8&type=407#!DocumentBrowse linken érhető el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com