Az NKFI Hivatal megújuló szolgáltatásokkal segíti a pályázókat

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) megújuló szolgáltatásokkal segíti a magyar pályázókat abban, hogy minél sikeresebben szerepeljenek az Európai Unió kutatás-fejlesztési keretprogramjának pályázatain - hangsúlyozta Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese csütörtökön a hivatal fórumán, Budapesten.A NKFI Hivatal összesítése szerint az Európai Unió jelenleg futó Horizont 2020 (H2020) keretprogramjában Magyarország az eddigi csaknem ezer sikeres pályázati részvétellel és 259 millió euró elhozott forrással dobogós teljesítményt nyújt az EU13, azaz a 2004 után csatlakozott EU tagországok között. Ugyanakkor a Horizont 2020 program eddig odaítélt támogatásaiból az EU13 országok pályázói alig 5 százalékot nyertek, míg a régi tagországokba több mint 86 százalék jutott.

A keret közel 9 százalékát a programból részesülő unión kívüliek nyerték el.

    
Az elnökhelyes fontosnak nevezte, hogy a magyar résztvevők az eddiginél hatékonyabban használják ki a brüsszeli közvetlen finanszírozási lehetőségeket. Megjegyezte, 2020-ig még jelentős pályázható forrás áll rendelkezésre, emellett célszerű felkészülni a 2021-től induló Horizont Európa új lehetőségeire is. Szabó István elmondta, a pályázói sikeresség elősegítésére új eszköztárat vezetnek be, ennek részeként megerősítik a szakértői szolgáltatást, és a tervek szerint felépítik a H2020 pályázatokat értékelő közösséget. Azt szeretnék elérni, hogy minél több magyar értékelő legyen a nemzetközi pályázatok elbírálásánál, akik a hivatallal együttműködve tanácsokkal, gyakorlati tudásmegosztással segíthetnék a pályázni kívánókat.
    

A hivatal pályázatíró tréninget is indítani kíván, hogy merjenek és tudjanak pályázni a vállalkozások. A tervek között szerepel az előminősítés bevezetése, és támogatnák az angol nyelven benyújtandó pályázatok lektorálását. Megerősítik a nemzeti kapcsolattartó rendszert, hogy az információ időben és jobban eljusson az érintettekhez, továbbá támogatnák a nemzetközi kutatási infrastruktúrához való hozzáférést, és segítséget nyújtanának a nemzetközi kapcsolatépítéshez - ismertette a részleteket az elnökhelyettes.
    

Szabó István kitért arra, az innovációs politika kiemelt figyelmet fordít a felsőoktatási rendszerre, a hivatal támogatja az egyetemeken a tudás hasznosulását segítő feltételrendszer kiépítését, ennek része lenne a H2020 információs pontok létrehozása. A fórumon Csuzdi Szonja, a NKFI Hivatal nemzetközi főosztályvezetője a 2021-től induló Horizont Európa programról szólva kiemelte, hogy az új keretprogramról az Európai Unióban még folyik az egyeztetés. Az eddigi javaslat szerint 100 milliárd euró forráskeretet szánnak a programra, amely lényegesen több lesz a Horizont 2020 keretnél.
    

Az Európai Bizottság széles körű egyeztetésben alakítja a programot, amelynek több kiemelt cél mellett az egyik legfontosabb eleme a klímavédelem, szerkezetében pedig a kiváló tudomány, a társadalmi kihívások, az innováció területére épül. Az Európai Innovációs Tanács pályázatain keresztül a jövőben is kiemelten támogatnák a leginnovatívabb cégek gyors növekedését, az innovációk piaci hasznosulását - mondta a főosztályvezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com