Az OBA megkezdi a Sberbank betéteseinek kártalanítását

Megjelent az Országos Betétbiztosítási Alap honlapján a közlemény a Sberbank betéteseinek kártalanításáról szerdán délelőtt.Mután a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. tevékenységi engedélyét, az OBA megerősítette, "a kártalanítás kezdő időpontján megkezdi és tíz munkanapon belül a betétesek rendelkezésére bocsátja a kártalanítást".

Kandrács Csaba, az MNB alelnöke szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az engedély-visszavonás azt követően lesz hatályos, hogy a Pénzügyminisztériumból is megjelenik ennek megerősítése; a kifizetési folyamat utána indulhat meg.)
    

Az OBA emlékeztett rá, a törvényi előírás szerint 10 munkanapja van a kártalanításra. Az alap felhívta a figyelmet arra, hogy betétesenként főszabály szerint legfeljebb 100 ezer eurónak megfelelő forint értékben fizet kártalanítást azon betétesek részére, akiket a Sberbank a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvénynek megfelelően azonosított.
    

A kártalanítás érdekében a betéteseknek igénybejelentést nem kell tenniük, az OBA a banknál lévő ügyféladatok alapján végzi automatikusan a kifizetéseket és arról személyre szóló értesítést küld a betétes Sberbanknál bejelentett állandó lakcímére, illetve székhelyére - írták. A kártalanítás módjáról, a kifizetések megkezdéséről az OBA a honlapján, a sajtóban közzétett, valamint a Sberbankban kifüggesztett közlemények útján tájékoztatja a betéteseket.
    

A Sberbank betéteseinek kártalanításáról az OBA a következő napokban részletes tájékoztatást ad honlapján (www.oba.hu), valamint a Sberbank honlapján elhelyezett közleményekben - húzták alá. A közleményben arra is kitértek, hogy az Európai Unió területén bejegyzett hitelintézetekben elhelyezett betéteket az alapítás országában létrehozott nemzeti betétbiztosítási intézmény biztosítja.
    

Az OBA 1993 óta áll a betétesek szolgálatában, az eddigi legnagyobb kártalanítási ügyében, 2015-ben a DRB bankcsoport 73 ezer betétesének fizetett 20 munkanapon belül 103 milliárd forintot. A kártalanítással kapcsolatos tapasztalatokat az OBA Fehér könyve tartalmazza, amely megtalálható az OBA honlapján. Az OBA kártalanítás kifizetésének határideje tavaly január 1-jétől 10 munkanap - idézték fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com