Az OMV-Petrom továbbra is elégedetlen a romániai jogi feltételekkel, így halasztja a fekete-tengeri gáz kitermelését

Az osztrák OMV Petrom olajtársaság közölte, hogy a román jogi környezet továbbra sem teszi lehetővé, hogy a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről döntsenek, de jelezték: továbbra is érdekeltek a projektben és tárgyalnak a hatóságokkal.A vállalat a bukaresti értéktőzsdén közzétett pénzügyi eredményét részletező jelentésében közölték, hogy az idén 4 milliárd lejt (845 millió euró) fordítanak befektetésekre, miután tavaly ez az összeg 4,29 milliárd lej volt, ami 44 százalékos növekedést jelentett 2017-hez mérten.


A vállalat megjegyezte, hogy a Fekete-tenger Neptun elnevezésű kontinentális talapzatában rejlő földgáz kitermelését, amit közösen az amerikai ExxonMobil vállalattal kellene felszínre hozzanak, egyelőre nem tudják elkezdeni.     Ennek oka: a jogi környezet nem teremti meg a szükséges előfeltételeket ahhoz, hogy egy több milliárd értékű kitermelésről döntést hozzanak. "Szeretnénk kitermelni a fekete-tengeri nyersanyagot, ezért továbbra is párbeszédet folytatunk a hatóságokkal, hogy megértsük melyik utat kell követnünk" - olvasható a jelentésben.

    
Július közepén a román média olyan információkat közölt, hogy az amerikai vállalat ki akar vonulni, illetve egy harmadik partnert akar bevonni a beruházásba. Azért, mert elégedetlenek, hogy a román kormány a kitermelést lehetővé tevő offshore-törvényben olyan feltételeket szabott, amelyek csökkentik a beruházás nyereségességét. Az információkat azóta sem a román hatóságok, sem az érintett vállalat nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
   

A Fekete-tenger Neptun kontinentális talapzatában 42 és 84 milliárd köbméter közöttire becsült gázmennyiség rejlik, amelynek kitermelésében Magyarország is érdekelt, miután tavaly magyar vállalatok kötötték le a két ország gázhálózatát összekötő román-magyar interkonnektor teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com