Az önkormányzatok 60 ezer eurós uniós támogatásra pályázhatnak fenntartható energetikai programjaikra

Pályázatonként maximum 60 ezer eurós támogatást nyújt a Városokkal városokért (EUCF) nemzetközi projekt azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak, akik beruházási koncepciót dolgoznak ki településük fenntartható energetikai programjaira, a pályázat leadási határideje december 17. - közölte az EUCF kedden az MTI-vel.A közlemény szerint a klímatudatos energetikai tervezés egyre fontosabb helyi szinten is, azonban a tervezéshez szükséges szaktudás sokszor hiányos vagy nincs hozzá megfelelő forrás, ez pedig később gátat szabhat a megfelelő befektető felkutatásának és a projekt sikeres megvalósításának. E problémán szeretne segíteni az EU Horizont 2020 projektben a Városokkal a városokért elnevezésű program. A már harmadjára meghirdetett kiírás alkalmával 69 befektetési koncepciót támogatnak majd, összesen 4,14 millió euróval. Az EUCF korábbi két felhívásán 30, majd 69 sikeres pályázatot bírált el, amelyek szerződéskötési fázisban vannak.
    

Hozzátették, hogy megvalósíthatósági tanulmány, piackutatás, érdekcsoportok elemzése, gazdasági, pénzügyi és kockázatelemzés mind előfeltételei egy sikeres befektetési koncepció elkészítésének. E szakmai anyagok, tanulmányok finanszírozásában segít a pályázat kiírója (EUCF). A pályázatról további információ a www.eucityfacility.eu oldalon olvasható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com